A nemzetközi gyermeknap kapcsán a kormány számos fontos határozatot fogadott el

A nemzetközi gyermeknap kapcsán a kormány számos fontos határozatot fogadott el

10:19 Június 3, 2020

Politika 3546 4 хвилини

Українська

Június 1-jén a kabinet számos fontos, a gyermekek védelmével kapcsolatos határozatot vitatott meg és hagyott jóvá. A kormányülést megnyitva Denisz Smihal ukrán miniszterelnök emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy idén Ukrajna és az egész világ június elsején ünnepelte a nemzetközi gyermeknapot. „Meggyőződésem, hogy a gyermekek iránti figyelemnek a legmagasabb állami szinten kell lennie, mert később ők képezik majd országunk alapját, ők folytatják Ukrajna építését. A gyermekekkel szembeni mai hozzáállásunk befolyásolja majd a jövőben az ő hozzáállásukat Ukrajnához, az ő vágyaikat, hogy Ukrajnában éljenek és fejlődjenek” – mondta a kormányfő, jelentette az Urjadovij portál.

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az a 27 kezdeményezés, amelyeket a kormány ülésén ma megvitatnak, a gyermekek védelmére irányul: „Először is, a rossz bánásmód elleni védelem, a gyermekek biztonságának erősítése. Például, növelni a felelősségre vonást az e-cigaretta gyermekeknek történő árusítása terén. Elfogadhatatlan, hogy egy gyermek bármilyen bódéban vásárolhasson e-cigarettát. Ezzel ezt a káros szokást toleráljuk.” A második irányvonal, a miniszterelnök szerint, a gyermekek gondozási és nevelési rendszerének fejlesztése. „Ebben az irányban a hangsúly azon van, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy a gyermekek családokban, nem pedig bentlakásos iskolákban nevelkedjenek” – mondta Denisz Smihal. A miniszterelnök kormányszintű határozatokat is kezdeményezett, amelyek célja a szülő nélküli gyermekek, köztük a fogyatékkal élő gyermekek nevelési feltételeinek javítása. Ezen kívül Denisz Smihal elmondta, hogy a kormány határoz, hogy lakást biztosít az árva és a szülői gondozástól megfosztott gyermekek számára. „Meg vagyok győződve arról, hogy ezeknek a gyermekeknek joguk van az állami lakáshoz, ezt a jogot gyakorolni kell” – mondta a kabinet vezetője.

A nemzetközi gyereknapot 1949-ben, a Nők Nemzetközi Demokratikus Szövetsége  ülésének határozata alapján hozták létre. Először 1950-ben 51 országban ünnepelték. Ukrajnában a Gyermeknapot az 1998. május 30-i elnöki rendeletnek megfelelően ünneplik.

És 1959-ben az Egyesült Nemzetek Szervezete elfogadta a gyermek jogairól szóló nyilatkozatát, amely a gyermekek védelmére és jólétére vonatkozó társadalmi és jogi alapelveket tartalmazza. Ugyanakkor az 1924-es genfi Gyermekjogi nyilatkozat és az 1959-es  gyermekjogi nyilatkozat csak deklaratív és ajánlás jellegű, emiatt jogszabályokra és nemzetközi szerződésekre volt szükség a gyermek jogainak védelme és biztosítása érdekében. Ekkor merült fel a gyermekjogi jogszabályok kérdése. 1989. november 20-án az ENSZ Közgyűlése elfogadta a gyermek jogairól szóló Egyezményt, amelyet a gyermekek világszintű alkotmányának tekintenek. A gyermekek jogairól szóló ENSZ-egyezmény elfogadásáért folytatott küzdelem nehéz és hosszú volt, és a győzelem sem volt könnyű. Ukrajna 1991. szeptember 27-én ratifikálta az egyezményt, és azóta ez a dokumentum a nemzeti jogszabályok része. Érdekes tény, hogy ugyanezen a napon, június elsején van a szülők világnapja is, amelyet az ENSZ Közgyűlése 2012-ben a 66/292 számú határozatával hirdetett meg.

NEWSMAKER

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei