A belügyi biztos szerint az EU szegényebb lenne migránsok nélkül

A belügyi biztos szerint az EU szegényebb lenne migránsok nélkül

17:00 Május 21, 2020

Politika 4134 3 хвилини

„A migráció normális, a menekültek generációk óta velünk élnek” fogalmazott Ylva Johansson az EU belügyi biztosa és a svéd kommunistapárt egykori tagja, aki szerint az unió szegényebb lenne bevándorlók nélkül. Szerinte erről csak a szélsőségesek mondanak mást – írja a V4NA Hírügynökség.

Ylva Johanssont az Európai Bizottság belügyi biztosát – aki pályáját Svédországban a kommunista párt tagjaként kezdte a 80-as évek végén, és a svéd politikából lett az uniós élet egyik meghatározó alakja – a Friends of Europenak adott interjújában arról kérdezték, hogy hogyan értékelné a negatív hangokat a migrációról, tekintettel arra, hogy ezen bevándorlók „elengedhetetlenek a túlélésünkhöz”.

Johansson azzal nyitotta válaszát, hogy közölte „mindig vannak jobboldali extrémisták és rasszisták és xenofób erők, akik abnormálisként akarják beállítani a migránsokat”, majd hozzátette, hogy ez ugyanakkor egyáltalán nem abnormális, „rengeteg migráns vagy migrációs hátterű emberünk van és ők hozzánk tartoznak”.

Kifejtette, hogy több mint 1-1.5 millió bevándorló érkezik Európába egy évben, és szerinte „nélkülük sokkal szegényebb lenne a térség”.

Johansson azt is elmondta, hogy az EU egy olyan migrációs paktumon dolgozik, ami új keretbe foglalná a menedékjogot. Hozzátette, hogy azon kell dolgoznunk, hogy erősítsük a migránsok beáramlását a társadalomba és hogy ezt legális módokon tehessék. Rámutatott, hogy számít az NGO-k segítségére is, hogy könnyítsék a migránsok beérkezését.

Forrás: Magyar Nemzet

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei