Visk és Veléte: Harc az érthetetlen kormánydöntés ellen

Visk és Veléte: Harc az érthetetlen kormánydöntés ellen

17:53 Május 14, 2020

Politika 13916 4 хвилини

Українська

Folyamatosan tájékozódhatnak olvasóink a viski és velétei eseményekről, pontosabban arról, hogy a két közösség ellenzi a kormány által május 13-án önkényesen elfogadott kistérségekről szóló távlati tervezetet. A döntés értelmében Visket és Velétét a Huszti kistérséghez csatolják, mely döntés szembement azon népakarattal, mely szerint ők már tavaly indítványozták Visk és Veléte egy kistérséggé való egyesülését.

Visk és Veléte vezetősége és a lakosság egy része csütörtökön találkozott a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal első beosztott helyettes vezetőjével, Olekszij Hetmanenkóval, aki személyesen utazott le a probléma megvitatására a mai napra kilátásba helyezett tüntetés elkerülése végett.  

Hetmanenko szerint a megyei közigazgatási hivatal igyekszik minden tőle telhetőt megtenni az ügy tisztázása érdekében, s támogatja Visk és Veléte egyesülését.  „A mai napon a lakosság egy jelentős része azért gyűlt össze, hogy kifejezze ellenvetését a kormány által elfogadott, a kistérségek létrehozásáról szóló távlati tervvel szemben. A szóban forgó tervezetet három napja küldtük el kidolgozásra. Mi most azért vagyunk itt, hogy az emberek ne zárják le az utat, s hogy orvosoljuk ezt a problémát. A megyei közigazgatás az álláspontját tegnap elküldte a miniszteri kabinet számára, amelyben kérvényezzük a Viski kistérség létrehozását. Ki fogunk állni e mellett a kérelem mellett a miniszteri kabinet előtt, hogy a Viski kistérség önállóan funkcionálhasson.”

Klücskei Szlávik, viski önkormányzati képviselő elmondása szerint megdöbbenten fogadták a kormány által közölt tényeket, Visk és Veléte lakói úgy érzik, kisemmizték őket. Bíznak abban, hogy csak félreértésről van szó. „Szomorú hír ez számunkra, mivel valahol úgy érezzük mi, viskiek és veléteiek, hogy kisemmiztek minket, hiszen komoly folyamat indult el az egyesülésben, pozitív eredményekkel már a küszöbén álltunk a megvalósításnak, amely mára egyenlő lett a nullával. Nagyon reméljük, hogy a jelenlegi ungvári vezetés pozitív visszajelzést ad majd, és bízunk benne, hogy mindez csak félreértés lehetett.

Visk és Veléte vezetői csütörtök délután tárgyaltak a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal elnökével, ahol kérelmezték a döntés elleni fellebbezést.

(ve/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei