Visk közigazgatása tiltakozik a Huszttal való elrendelt egyesítés ellen

Visk közigazgatása tiltakozik a Huszttal való elrendelt egyesítés ellen

11:07 Május 14, 2020

Politika 3692 3 хвилини

Українська

Jaroszlav Hajovics, Visk polgármestere közösségi oldalán május 13-án videofelhívásban arról tájékoztatta a község lakóit, hogy a kormány önös döntése alapján Visket a Huszti kistérséghez csatolják – olvasható a Kárpátalja hetilap oldalán.

Több újságban is megjelent az ukrán kormány által elfogadott kistérségek kialakításainak tervezete a Volinyi, Kirovográdi, Poltovai, Csernyihivi és Kárpátaljai megyében. 17 megyében már születtek hasonló tervek. A tervezetben arról tájékozódhatunk, hogy Visket és a szomszédos Velétét a Huszti kistérséghez csatolja a kormány, ezáltal összesen 11 település csatlakozik Huszthoz.

Visk polgármestere szerint a minisztériumi kabinet úgy hozta meg döntését, hogy számba sem vette a helyiek akaratát. „Néhány órával ezelőtt tudomásunkra hozták, hogy a távlati terv elfogadása szerint Visk község a Huszti kistérséghez tartozik. Nagyon kellemetlen olvasni e minisztériumi határozatot, melyet a viski és a velétei közösség akarta ellenére fogadtak el, ugyanis megtartottunk öt képviselői gyűlést, folytattunk közös megbeszéléseket, párbeszédeket falvaink – Visk és Veléte – lakosai között, melyeken egyöntetű vélemény született: Saját kistérséget hozzunk létre, melynek központja Visk, és Veléte is hozzá tartozna. Ugyanezt a véleményt támogatták Veléte lakosai is, vagyis ebben a kérdésben egyöntetűen határoztunk, és a szükséges okmányokat továbbítottuk a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatalnak még tavaly” – fogalmazott Jaroszlav Hajovics.

A Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal azonban elutasította az okmányokat arra hivatkozva, hogy átdolgozásra szorulnak. „Községünk Velétével közösen ezen okmányokat átdolgozta, az okmányok a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatalban vannak. A holnapi nap folyamán szeretnék egy rendkívüli találkozón részt venni Kárpátalja kormányzójával, ahol tájékoztatom a közösség álláspontjáról, valamint kérni fogom a segítségét a helyzet megoldására” – mondta el a polgármester.

A viski községháza vezetői ma este rendkívüli gyűlésen vettek részt, melyen az adott kérdést tárgyalták.

(karpataljalap.net)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei