Bilorusszia már az elnökválasztásra készül, bár még a pontos dátumot nem határozták meg

Bilorusszia már az elnökválasztásra készül, bár még a pontos dátumot nem határozták meg

10:58 Május 5, 2020

Politika 5580 4 хвилини

Українська

Köztudott, hogy 2020 – az elnökválasztás éve Bilorussziában. De a mai napig nincs pontos dátuma a szavazásnak. Többek között erről volt szó Bilorusszia „örök” elnöke, Alekszandr Lukasenko a moldovai elnökkel, Igor Dodonnal folytatott telefonbeszélgetése során. Alekszandr Lukasenko elmondta, hogy nincs meghatározva a választások dátuma. De nem tervezi a szavazás elhalasztását.

„Tudom, hogy önöknél is elnökválasztás lesz, de nálunk korábban lesz a szavazás.  Nincs okunk, hogy elhalasszuk, az Alkotmány szerint nincs lehetőségünk a választások elhalasztására. Ezért megtartjuk választásokat, és hamarosan meghatározzuk a dátumot. Biztos, hogy nyáron lesz. A határidő augusztus vége” – mondta Bilorusszia elnöke. Alekszandr Lukasenko nemrégiben azt közölte, hogy a az elnökválasztást nem halasztják el, és a koronavírus járvány ellenére, az alkotmányos követelményeknek megfelelően, azaz legkésőbb augusztus 30-ig megtartják.

Köztudott, hogy Alekszandr Lukasenko elnök a COVID-19-et „koronapszichózisnak” nevezi. Korábban kijelentette, hogy az országban a Győzelem napja tiszteletére megtartandó, május 9-i felvonulást a koronavírus pandémiája ellenére nem törlik el. Elmondása szerint ez érzelmi, mélyen ideológiai dolog. Időközben, a május 4-i adatok szerint 17 489 koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván, és 103 halálos kimenetelű esetet regisztráltak Fehéroroszországban. Nemrégiben Alekszandr Lukasenko az ország alkotmányának módosításáról szóló terveit jelentette be. Véleménye szerint a belorusz alkotmány új változatát a következő öt évben lehetne elfogadni. A belorusz vezető szerint ezek a változásokra igény van a társadalomban. „Az alkotmány kérdése… Nem napoljuk el. Nyilvánvalóan elmondhatjuk, hogy az elkövetkező öt évben valószínűleg új alkotmányunk lesz” – mondta Lukasenko elnök az újságíróknak a Gomely megyében tett látogatása során.

Bilorusszia, mint független állam fennállása alatt öt elnökválasztás volt 1994-ben, 2001-ben, 2006-ban, 2010-ben és 2015-ben. És minden alkalommal, az ország jelenlegi elnöke, Alekszandr Lukasenko nyert. Ezenkívül 2004-ben a Bilorussz Alkotmányban külön módosításokat hajtottak végre, amelyek biztosították Lukasenko számára a jogot arra, hogy korlátlan esetben jelöltethesse magát az elnöki posztra.

Az új választásokat a Bilorussz Köztársaság Nemzetgyűlésének Képviselőháza jelöli ki legkésőbb öt hónapon belül, vasárnap kell tartani, legkésőbb két hónappal a hivatalban lévő elnök hivatali idejének letelte előtt. 2020-ban az elnökválasztásnak augusztus 30-án kellene lennie. A legutóbbi elnökválasztásra 2015. október 11-én került sor, ekkor Lukasenko a szavazatok 83,49%-át szerezte meg.  Ezúttal hatodik alkalommal fogja jelölni magát az ország legmagasabb tisztségére. Ezt hivatalosan tavaly novemberben jelentette be.

NEWSMAKERS

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei