Ukrajna 10 lépésből álló tervet mutatott be partnereinek a donbászi békefolyamat újraélesztésére – Jermak

Ukrajna 10 lépésből álló tervet mutatott be partnereinek a donbászi békefolyamat újraélesztésére – Jermak

20:43 December 21, 2021

Politika 3538 3 хвилини

Українська

Ukrajna egy 10 lépésből álló komplex kezdeményezés-csomagot adott át a partnereinek, amelynek a megvalósítása feloldhatja a donbászi békefolyamat blokádját – jelentette be Andrij Jermak, az Elnöki Hivatal vezetője kedden az ukrán nagykövetek Diplomácia 30. Egy erős állam stratégiája elnevezésű konferenciáján, adta hírül az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Jermak a fórumon beszédet mondott és találkozott a nagykövetekkel. A felszólalásában tájékoztatta a diplomatákat a minszki és normandiai formátumban folytatott tárgyalások előrehaladásáról. Elmondása szerint az utóbbi időben meglehetősen nehézkesek voltak a tárgyalások, de Ukrajna továbbra is különböző módokat keres a folyamat előmozdítására. A háromoldalú összekötő csoporton belül például az ukrán fél kezdeményezte a tűzszünet visszaállítását, az ellenőrző pontok megnyitását és a fogolycserét – emlékeztetett.

Az elnöki hivatalvezető bejelentette, hogy Ukrajna átfogó kezdeményezéseket is előkészített és adott át a partnereknek, ez 10 lépésből áll, amelyek végrehajtása feloldhatja a békefolyamat blokkolását. Mint jelezte, az Egyesült Államok úgy döntött, hogy részt vesz a kelet-ukrajnai háborús konfliktus rendezésében. „Ugyanakkor ez nem veszélyezteti a normandiai formátum létét. Ez egy párhuzamos pálya. Hasonló kérdésekről tárgyaltunk ma az Egyesült Királysággal. Törökország kész ugyanilyen szerepet játszani” – mutatott rá.

Jermak azt is elmondta, hogy szerinte Franciaország és az Európai Unió vezetése is érdekelt a donbászi rendezésben. „Ma nagyon erős pozícióban vagyunk. És amikor Oroszország néhány javaslatot tett Európa biztonságára vonatkozóan, akkor mindenkinek azt mondjuk: milyen biztonságról lehet beszélni Európában anélkül, hogy véget vetnénk a háborúnak Európa közepén?” – tette fel a kérdést az Elnöki Hivatal vezetője.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei