Oroszország nem zárja ki, hogy be kell vetnie az atomfegyvereit

Oroszország nem zárja ki, hogy be kell vetnie az atomfegyvereit

18:45 December 14, 2021

Politika 2259 3 хвилини

Українська

Aggasztó kijelentést tett az orosz külügyminiszter-helyettes, amely álláspontjuk szerint csak reakció lenne.

Szergej Rjabkov kijelentette, hogy amennyiben a NATO atomfegyvereket helyez el Európa keleti határainál, akkor Oroszország is be fogja vetni a középhatótávú atomrakétáit – idézte a nyilatkozatot a Reuters.

Túlzás nélkül kijelenthető, hogy a Hidegháború óta a legmélyebb válság van formálódóban a nyugat és Oroszország között. Ennek apropója jelenleg Ukrajna, amelynek határában rendkívül nagy mozgósítást folytat a Kreml.

Ennek pedig egy új fegyverkezési verseny lehet az eredménye, amely miatt farkasszemet nézhetnek egymással Moszkva és a NATO fegyverzetei. Rjabkov pedig egyértelműen jelezte, hogy Oroszország sem fog meghátrálni.

A külügyi helyettes közölte, hogy amennyiben Európa nem csatlakozik a moratóriumhoz, miszerint nem helyeznek el egymás közelében középhatótávú nukleáris fegyvereket a felek, akkor Oroszország is be fogja vetni ezen arzenálját.

Rjabkov jelezte, hogy ez a moratórium azoknak a biztonsági garanciáknak lenne a része, amelyet az ukrán helyzet deeszkalálásáért cserébe kérnének. Mivel azonban egyelőre nincsenek előrelépések, Rjabkov nem zárta ki, hogy Oroszország katonai technológiával válaszol.

A középhatótávú nukleáris fegyvereket (500-5500 kilométeres hatótáv) egy 1987-es, Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan között köttetett szerződésben betiltották, sokan ezt egy fontos megállapodásnak tartják a Hidegháború vége tekintetében.

Washington még 2019-ben lépett ki a megállapodásból, miután arra panaszkodtak, hogy az oroszok felrúgták a megállapodást a 9M729, ismertebb nevén „Csavarhúzó” cirkálórakéta kifejlesztésével és bevetésével.

A NATO állítása szerint Moszkva már be is vetette ezt a fegyvert Oroszország európai felén, az Urál-hegységtől nyugatra, ezért egy biztonsági szakértő állítása szerint Rjabkov fenyegetései valójában üres szavak.

Forrás: liner.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei