Az orosz külügyminisztérium elítélte az EU Ukrajnának nyújtott 31 millió eurós katonai támogatását

Az orosz külügyminisztérium elítélte az EU Ukrajnának nyújtott 31 millió eurós katonai támogatását

18:49 December 9, 2021

Politika 2231 2 хвилини

Українська

Az orosz külügyminisztérium elítéli az Európai Unió döntését, amely szerint 31 millió euró értékű katonai támogatást nyújt Ukrajnának, Moszkva szerint ugyanis ez nem járul hozzá a konfliktus békés rendezéshez Donbászon – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő csütörtökön, adta hírül az rbc.ua hírportál a TASZSZ orosz hírügynökségre hivatkozva.

A jelentés szerint Zaharova kifogásolta, hogy az EU bekapcsolódott Ukrajna felfegyverzésébe. „December 2-án az EU Tanácsa úgy határozott, hogy 31 millió eurót különít el Ukrajna fegyveres erőinek katonai-haditechnikai támogatására. Ez a döntés nem járul hozzá a donbászi békéhez” – hangsúlyozta. Mint rámutatott, ennek tükrében a donbászi helyzet békés rendezésére irányuló tárgyalások valójában zsákutcába jutottak.

A szóvivő utalt arra, hogy a háromoldalú összekötő csoport szerdai tárgyalásai ismét hiábavalónak bizonyultak.

A hírportál emlékeztetett arra, hogy korábban ismeretessé vált, az EU úgy döntött, 31 millió hrivnyával támogatja Ukrajna védelmi képességének erősítését. A csomag tárgyi és technikai segítséget tartalmaz az ukrán fegyveres erők fejlesztéséhez és potenciáljának megerősítéséhez.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei