Kuleba: két hét alatt sikerült mozgósítanom az egész világot az agresszív Oroszország ellen

Kuleba: két hét alatt sikerült mozgósítanom az egész világot az agresszív Oroszország ellen

18:43 November 17, 2021

Politika 3990 2 хвилини

Українська

Az egész világ megmozdult az orosz agresszió ellen, ez egyértelmű elrettentő jelzés Moszkvának – jelentette ki Dmitro Kuleba külügyminiszter egy rádióinterjúban, adta hírül szerdán az unn.com.ua hírportál.

A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője a BBC 4 brit rádióállomásnak nyilatkozva elmondta: az Ukrajna elleni katonai művelet kétségtelenül az egyik opció, ami az asztalon van, de annak az esélye, hogy Oroszország ehhez nyúl, megnő, ha Ukrajna és a Nyugat gyengeséget mutat. Ukrajnának ez nem áll szándékában, mi felkészültünk bármilyen forgatókönyvre – tette hozzá. „Amit én az elmúlt két hétben Washingtonban és Brüsszelben véghezvittem, az nem más, mint a nemzetközi támogatás mobilizálása Ukrajna számára” – mutatott rá.

Kuleba kiemelte: mindent elértünk, amit akartunk. „A többi között szeretném megdicsérni Boris Johnson brit miniszterelnököt minapi, a partnereknek címzett egészen egyértelmű kijelentéséért, miszerint választaniuk kell az orosz gáz és az ukrán szuverenitás, valamint területi egység között” – hangoztatta. „Látjuk, hogyan mozdult meg az egész világ, és egyértelmű jelzés Moszkvának: az elrettentő jelzés” – emelte ki a külügyminiszter.

(vb/unn.com.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei