Videokonferencián tárgyal Joe Biden és Hszi Csin-ping

Videokonferencián tárgyal Joe Biden és Hszi Csin-ping

15:46 November 13, 2021

Politika 1216 3 хвилини

Együttműködés, párbeszéd, közös érdekek – a két elnök előzetes nyilatkozataiban ezek a hívószavak szerepelnek.

Amerikai-kínai csúcstalálkozót tartanak a virtuális térben – jelentette be az amerikai vezetés.

Joe Biden amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök washingtoni idő szerint hétfő délután fognak tárgyalni egymással.
„A két vezető megvitatja majd, hogyan lehet felelősen kezelni a(z amerikai-kínai) versengést, és hogy hogyan lehet együttműködni azokon a területeken, ahol az érdekeink közösek” – írta helyi idő szerint pénteken nyilvánosságra hozott közleményében a Fehér Ház.

„A csúcstalálkozón Biden elnök világosan el fogja mondani, hogy mik az Egyesült Államok szándékai, és hogy Washington mit tart fontosnak, egyszersmind nyíltan elmondja azt is, mik az aggodalmaink” – írta Jen Psaki fehér házi szóvivő. Az amerikai elgondolás szerint a kínai elnökkel folytatott közvetlen párbeszéd a legjobb módja annak, hogy elejét vegyék az amerikai-kínai viszony további elmérgesedésének.

Kínának a téli olimpiai játékok közeledtével szintén érdekében állhat, hogy mérséklődjön a konfrontáció. Hszi Csin-ping – aki arra készül, hogy a Kínai Kommunista Párt ötévenként tartott, jövő októberben esedékes kongresszusán példátlan módon harmadszor is megválasszák pártfőtitkárnak – pénteken az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) országainak vezetői előtt kijelentette:

„A konfrontáció helyett párbeszédre, a kizárás helyett a bevonásra és a különutasság helyett integrációra van szükség”.
Ezzel megfigyelők szerint egyértelműen azokra az amerikai próbálkozásokra utalt, amelyek célja, hogy a legfontosabb ellátási láncokat, amennyire csak lehet, függetlenítsék Kínától. Kína továbbra is szeretné elérni, hogy az Egyesült Államok szüntesse meg a kínai árukra kivetett, több százmilliárd dollár értékű importvámot, amelyet még az előző, Donald Trump vezette washingtoni adminisztráció vezetett be. Az amerikai és a kínai elnök legutóbb szeptember 9-én tárgyalt egymással közvetlenül, akkor telefonon.

Forrás: mandiner.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei