Szijjártó: Remélhetőleg megoldódik a kárpátaljai magyarok ügye

Szijjártó: Remélhetőleg megoldódik a kárpátaljai magyarok ügye

17:39 Február 20, 2020

Politika 5634 3 хвилини

Українська

Remélhetőleg az ukrán miniszterelnök-helyettes márciusi magyarországi látogatásakor sikerül közelebb kerülni a megállapodáshoz az ukrajnai kisebbségi jogok ügyében, ugyanis a jelenlegi helyzet elfogadhatatlan és súlyosan jogsértő – jelentette ki Szijjártó Péter csütörtökön az ENSZ Közgyűlésének plenáris ülésén.

Felszólalásában a külgazdasági és külügyminiszter leszögezte: Magyarország abban érdekelt, hogy Ukrajna erős, fejlődő és demokratikus ország legyen, erre 150 ezer érve is van, hiszen ennyi magyar él Kárpátalján.

Mint rámutatott, Magyarország ezért az utóbbi öt-hat évben nagyjából 75 milliárd forint gazdaságfejlesztési, humanitárius, egészségügyi és oktatási támogatást nyújtott Ukrajnának, illetve részt vett a harcokban megsebesült katonák gyógykezelésében és mintegy 2300 gyereket táboroztatott.

A magyar kormány mindig kiállt keleti szomszédja területi integritása, szuverenitása mellett, és tisztában van az ország előtt álló kihívások rendkívüli súlyosságával.

Mindazonáltal azt nem fogadhatja el, hogy Kijev több ponton is megsérti kétoldalú, valamint nemzetközi jogi kötelezettségeit az elmúlt években elfogadott oktatási és nyelvhasználati törvényekkel, amelyek elveszik a magyar közösségtől a korábban már megszerzett jogaik egy jelentős részét – emelte ki Szijjártó.

„Mi a jövőben is a lehető leghatározottabban ki fogunk állni Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett, ugyanakkor elvárjuk az új ukrán vezetéstől, hogy ő maga is tartsa tiszteletben a nemzetközi szabályokat, s állítsa helyre a magyaroktól elvett jogokat” – tette hozzá.

A tárcavezető végül elmondta, az ENSZ-nek univerzálisan mindenkin számon kell kérnie a nemzetközi jog tiszteletben tartását, nem engedhető meg, hogy egyes jogsértésekkel szemben fellépjenek, mások felett viszont szemet hunyjanak.

(hirado.hu/MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei