Az ukrán alkotmánybíróság nyilvánosságra hozta határozatát a 2016-os igazságügyi reform kapcsán

Az ukrán alkotmánybíróság nyilvánosságra hozta határozatát a 2016-os igazságügyi reform kapcsán

08:49 Február 20, 2020

Politika 4282 3 хвилини

Українська

Az Alkotmánybíróság törvénytelennek nyilvánította az ukrán Legfelsőbb Bíróság felszámolását és az új pályázati kiírást.

Ukrajna Alkotmánybírósága nyilvánosságra hozta a 2016-os igazságügyi reform kapcsán hozott határozatát. Az erre vonatkozó következtetéseket az Alkotmánybíróság honlapján tette közzé.

Határozatában alkotmányellenesnek nyilvánította az ukrán Legfelsőbb Bíróság felszámolását az új összetételű Legfelsőbb Bíróság felállásának napjától kezdve, amelyet a 2016-os igazságügyi reform valamint  „Az igazságszolgáltatás és a bírák státusza” törvény alapján határoztak meg. 

Egyben alkotmányellenesnek itélte meg a Legfelsőbb Bíróság elnöke poszt betöltésére megtartott pályázatot is. Az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy az Alkotmányban a bírák értékelésére vonatkozó rendelkezéseit törvényben kell kifejteni. Tehát a Parlamentnek meg kell határoznia az erre vonatkozó eljárást és meghatározni a bírák értékelésére vonatkozó kritériumokat.

Az Alkotmánybíróság egyben felhívja a figyelmet arra, hogy Ukrajna Legfelsőbb Bíróságának átnevezése Legfelsőbb Bíróságra nem történhet meg a bírák átvezetése (automatikus) nélkül, mivel az Ukrajna Legfelsőbb Bírósága vagy a Legfelsőbb Bíróság bírája jogi státusza között nincs különbség. Az „Ukrajna”szó eltávolítása nem lehet indok az Ukrajna Legfelsőbb Bíróságának bírái elbocsátásához vagy egy alacsonyabb szintű bírósághoz történő átvezetéshez.

Tehát az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy Ukrajna Legfelsőbb Bíróságának bírái a továbbiakban a Legfelsőbb Bíróság bíráiként kell gyakorolniuk hatáskörük betöltését. Továbbá alkotmányellenesnek ítélte meg a normát, miszerint, az a bíró, aki minősítés nélkül vonul nyugdíjba, annak alacsonyabb összegű az élethosszig tartó ellátása. Az Alkotmánybíróság véleménye szerint, a nyugdíjas bíró havai ellátásának arányosnak kell lennie a még hatáskörét betöltő bíróéval.

(korrespondent.net/karpat.in.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei