Megtorolná Peking a tajvani külügyminiszter prágai látogatását

Megtorolná Peking a tajvani külügyminiszter prágai látogatását

14:50 Október 28, 2021

Politika 2276 2 хвилини

Kína ellenintézkedéseket helyezett kilátásba Csehország ellen, miután Milos Vystrcil, a cseh szenátus elnöke Prágában fogadta Joseph Wu tajvani külügyminisztert, és ígéretet tett rá, hogy segíti a sziget integrálódását a nemzetközi közösségbe. Kína a saját elválaszthatatlan részének tekinti Tajvant.

A „legitim ellenintézkedésekről” Csao Li-csien kínai külügyi szóvivő beszélt a Bloomberg jelentése szerint, amely nem részletezte, miféle szankciókról lehet szó. Kína prágai nagykövetsége szintén elítélte a cseheket, amiért „szeparatista tevékenységhez nyújtottak platformot”. Vystrcil ellenben arról beszélt, hogy a találkozó a demokrácia, a szabadság és a jogállam iránti támogatást fejezte ki. „A cseh szenátus támogatja Tajvan felvételét a nemzetközi szervezetekbe” – mondta újságíróknak Wuval együtt tartott rövid sajtótájékoztatóján. 

Ez nem az első összeütközés a két fél közt. Tavaly Peking „1,4 milliárd kínai ellenségének” nevezte Vystrcilt, amiért egy 90 fős delegációval Tajvanba látogatott. A küldöttség tagja volt a prágai polgármester, Zdenek Hrib is, aki testvérvárossá nyilvánította Tajpejt.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei