Törvényt alkottak Hongkongban a nemzetbiztonságra veszélyesnek ítélt filmek betiltásáról

Törvényt alkottak Hongkongban a nemzetbiztonságra veszélyesnek ítélt filmek betiltásáról

19:26 Október 27, 2021

Politika 236 4 хвилини

A hongkongi törvényhozás elfogadta szerdán a filmek cenzúrájáról szóló jogszabály olyan értelmű módosítását, miszerint tilos a nemzetbiztonságra veszélyesnek ítélt filmek vetítése – számolt be internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

A törvény előírja a hivatalos cenzorok számára, hogy a filmek jóváhagyásával kapcsolatos eljárás során megítéljék az adott produkció nemzetbiztonságra gyakorolt hatását. A Hongkong kormányzatának titkárságát vezető főtitkárnak, John Lee-nek emellett jogában áll majd nemzetbiztonsági megfontolásokra hivatkozva visszavonnia korábban jóváhagyott filmek vetítési engedélyét.

A törvénymódosítás mellett szigorították a szabálysértések esetén kiróható büntetéseket is. Az engedély nélküli filmvetítés miatt akár három évig terjedő szabadságvesztés, és egymillió hongkongi dollár (40,5 millió forint) pénzbírság is kiszabható lesz.

Edward Yau hongkongi kereskedelmi és gazdasági miniszter hangsúlyozta: a törvénytervezet nem akadályozza majd a filmipar normális működését – idézte az SCMP. Yau úgy vélekedett: a legtöbb filmnek nincsenek nemzetbiztonsági vetületei, a törvénytervezet pedig világos szabályokat ír elő a filmipar számára, segítséget nyújtva abban, hogy elkerüljék a határvonalak akaratlan átlépését.

A SCMP beszámolója szerint a filmszakma egyes dolgozói, valamint megfigyelők attól tartanak, hogy a szigorúbb szabályok gátat szabhatnak a kreativitásnak és a véleménynyilvánítás szabadságának.

Júliusban a hongkongi művészetfejlesztési tanács közölte, hogy több mint 700 ezer hongkongi dollárnyi (28 millió forint) támogatást vont vissza egy független filmesek által alapított non-profit szervezettől arra hivatkozva, hogy a csoport által bemutatott filmek “káros hatással” bírnak. Példaként említettek egy dokumentumfilmet (Inside the Red Brick Wall, A pirostéglás falon belül) a 2019-es kormányellenes tüntetések azon eseményéről, amelynek során 13 napon át tartó patthelyzet alakult ki a hongkongi műszaki egyetem kampuszát elfoglaló diáktüntetők és a rendőrség között.

Több ország – köztük az Egyesült Államok és Nagy-Britannia – fejezte már ki aggodalmát a hongkongi szabadságjogok visszaszorításával kapcsolatban, miután a városban tavaly júniusban életbe lépett a pekingi kormányzat által Hongkongra szabottan kidolgozott nemzetbiztonsági törvény. A jogszabály tiltja a szakadár tevékenységet, a felforgatást, a terrorizmust, valamint a külföldi országokkal vagy szervezetekkel történő összejátszást a nemzetbiztonság veszélyeztetésére, és egyes esetekben lehetővé teszi a gyanúsítottak kiadását Kínának. A törvény jogerőre emelkedése óta számos demokráciapárti szervezet oszlott fel Hongkongban, és az ellenzéki tábor több ismert alakjára szabtak ki börtönbüntetést.

Kína az “egy ország, két rendszer” elve alapján nagyfokú autonómiát ígért Hongkongnak a korábban brit gyarmati uralom alatt álló városnak az anyaországhoz történő, 1997-es visszakerülését követő ötven évre.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei