Danilov kitiltaná a beoltatlan képviselőket a Parlamentből

Danilov kitiltaná a beoltatlan képviselőket a Parlamentből

12:51 Október 26, 2021

Politika 452 2 хвилини

Українська

Elmondása szerint a képviselő testületben is vannak „oltásellenesek”.

Jó lenne, ha az ukrán Parlament elnöke megtiltaná a beoltatlan képviselőknek, hogy a belépjenek parlament épületébe, jelentette ki Olekszij Danilov, Ukrajna Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára a „Szólásszabadság az ICTV-n” című műsorban.

Egyben megjegyezte, a képviselők között vannak oltásellenesek. Elmondása szerint ezek az emberek ahelyett, hogy meggyőznék az embereket, hogy vegyék fel a védőoltást, ellenkező álláspontot képviselnek.

Danilov megjegyezte: „Az első dolog, amit most meg kell tenni, nem tudom, hogy ez mennyire valósítható meg, de a Parlament elnöke megtiltja, hogy a be nem oltott emberek bemenjenek.” Elmondása szerint ezek a tilalmak nem csak a parlamentbe való bejutásra vonatkoznának.

Viktor Ljasko egészségügyi miniszter azzal dicsekedett, hogy a minisztérium alkalmazottainak 95%-a be van oltva. Arra a kérdésre, hogy mi a helyzet a kormányban az beoltottsággal elmondta, hogy „a legtöbben” felvették a védőoltást.

Ljasko emlékeztetett, Ukrajnában november 8-án lép életbe a beoltatlan személyek tevékenységének tilalma számos szakmában, amelynek listáját a kormány határozza meg. Korábban a tárcavezető elmondta, hogy a koronavírus fertőzést követően kialakult immunitás nem véd a Covid-19 törzsei ellen.

 

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei