Az Európai Ügyészség vezetője bírálta a szlovén kormányt

Az Európai Ügyészség vezetője bírálta a szlovén kormányt

11:17 Október 2, 2021

Politika 3021 3 хвилини

Az Európai Ügyészség vezetője, Laura Codruta Kövesi, azzal vádolja Szlovéniát, hogy beavatkozik az EU igazságszolgáltatási rendszerébe azzal, hogy a szlovén kormány még mindig nem nevezte ki az uniós testületbe delegált ügyészeket.

Az Európai Ügyészség minden részes tagállama egy ügyészt jelölt a központi ügyészi testületbe, akinek a munkáját az adott országban további két ügyész segíti. Szlovénia az utóbbi két posztot még mindig nem töltötte be és sokan ezt egyértelműen politikai háttérrel magyarázzák. Egyszer ugyanis már lezajlott a kiválasztási folyamat, amelynek eredményeként meg is jelölték a két ügyészt, a kormány azonban egyszer csak érvénytelenné nyilvánította az egész eljárást. Az ügy miatt a szlovén igazságügyi miniszter le is mondott. Janez Jansa szlovén kormányfő – amely ország jelenleg az EU soros elnökségét is adja – már többször is megígérte, hogy az új ügyészeket nagyon gyorsan megválasztják, ez azonban még mindig nem történt meg.

Az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrzési Bizottsága előtt Laura Codruta Kövesi, az uniós nyomozóhatóság elnöke azt mondta, hogy Szlovénia beavatkozik az EU igazságszolgáltatásának működésébe és így az eredeti célt, az Unió költségvetésének megvédését a csalástól és a korrupciótól, nem lehet teljesíteni.

Az a tény, hogy egy tagállam beavatkozik egy uniós igazságügyi intézmény megfelelő működésébe, nagyon veszélyes precedenst teremt – mondta Kövesi, aki azt is hozzátette, hogy ügyészek nélkül jelenleg szlovén ügyekkel nem foglalkozhatnak, vagyis a szervezet Szlovéniában nem létezik.

Az idén június óta működő Európai Ügyészségnek 22 tagja van. Magyarország, Lengyelország és Svédország úgy döntött, hogy nem csatlakozik, Dánia és Írország pedig uniós csatlakozásukkor jelezték, hogy kimaradnak az EU igazságügyi együttműködéséből.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei