Zelenszkij az ENSZ-ben: a Sefir elleni merénylet az ukrajnai reformok ára

Zelenszkij az ENSZ-ben: a Sefir elleni merénylet az ukrajnai reformok ára

10:28 Szeptember 23, 2021

Politika 2166 2 хвилини

Українська

12 lövés, három a sofőrt találta el, itt van maguknak az országban történő változások ára, itt van maguknak a reformok ára – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök az ENSZ 76. Közgyűlésén mondott beszédében, adta hírül csütörtökön a korrespondent.net hírportál.

A jelentés szerint Zelenszkij elmondta, hogy New York-i idő szerint három órakor több tucat telefonhívást kapott, hogy merényletet hajtottak végre az elnöki főtanácsadó ellen. „12 lövés, három a sofőrt találta el. Itt van maguknak az országban történő változások ára, itt van maguknak a reformok ára” – hangsúlyozta. Szerencsére Szerhij él, szerencsére jelenleg a sofőr élete sincs veszélyben – tette hozzá. Megjegyezte, hogy nem tipikus lesz a beszéde az ENSZ-ben, de biztosan mindenki számára hasznos.

Még az ENSZ-ben tartott beszéde előtt az elnök újságíróknak nyilatkozva kifejtette, hogy nyugodtan viszonyul bármilyen fenyegetéshez, de számára úgy tűnik, hogy ez már átmenet egy másik szintre az egyes csoportoknak a hatalomhoz való viszonyát illetően. „Úgy gondolom, hogy feltétlenül reagálni fogunk, de csak a törvények szintjén, abszolúte igazságosan, és ki fogunk állni az ukrán állampolgárok érdekei mellett, mert tőlük kaptuk a jogot az ország átalakítására” – hangoztatta Volodimir Zelenszkij.

(vb/korrespondent.net)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei