Az orosz parlamenti választási eredményeket több körzetben is törölték

Az orosz parlamenti választási eredményeket több körzetben is törölték

08:48 Szeptember 21, 2021

Politika 1906 4 хвилини

Ella Pamfilova, az orosz Központi Választási Bizottság elnöke bejelentése szerint jogsértés miatt törölték a Krím, Kalmükföld és Szentpétervár egy-egy választókerületében a parlamenti választások eredményét. A moszkvai online szavazás eredményét eközben a parlamenti és a rendszeren kívüli ellenzék részéről is megkérdőjelezték.

Fotó: Valery Sharifulin / Getty Images Hungary

Pamfilova a választást érvényesnek minősítette. Közölte, hogy a részvételi arány 51,68 százalék volt, amely meghaladta az öt évvel ezelőttit. A hivatalos végeredmény kihirdetését péntekre ígérte.

A tisztségviselő bejelentette, hogy az Állami Dumába öt párt került be: az Egységes Oroszország, a kommunisták, a liberális demokraták, az Igazságos Oroszország – Hazafiak – Az Igazságért pártiak és egy új formáció, az Új Emberek.

Közölte, hogy hamisítás címén Szentpéterváron legkevesebb egy választókerületben büntetőeljárás indul. Úgy vélekedett, hogy az „északi főváros” hat-hét kerületében meg kellene semmisíteni a választások eredményét, és jelezte, hogy az ügyben a helyi választási bizottságok kezdeményezését várja.

Pamfilova elmondta, hogy a helyi választások eredményét is megsemmisítették három körzetben, Szverdlov megyében, illetve Szentpéterváron – számolt be az MTI.

Moszkvában feltűnést keltett, hogy az online szavazás eredményei csak 16 órával az urnazárást követően, már a papíron leadott voksok összeszámlálása után váltak ismertté. Ennek nyomán az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus által kezdeményezett „okos választás” által támogatott egyetlen jelöltnek sem sikerült legyőznie körzetében a hatalom emberét.

A szabadságvesztését töltő Navalnij az Instagramon megjelent bejegyzésében győztesnek nyilvánította az „okos szavazás” által támogatott moszkvai és szentpétervári jelölteket, és az online szavazatok meghamisításával vádolta meg a hatóságokat. Navalnij szerint amíg a fővárosban 15-ből 12, addig az „északi fővárosban” nyolcból hét körzetben győztek az offline eredmények szerint taktikai voksolás által az Egyesült Oroszországgal szemben támogatott politikusok.

„Ezért a robot elgondolkodott, rágyújtott, és úgy döntött, hogy vár a publikációval (az eredményekével), amíg az egységes oroszok kacsói nem változtatják meg pont az ellenkezőjére az eredményt” – szólt Navalnij Instagram-bejegyzése.

Gennagyij Zjuganov, a parlamenti választáson második helyen végzett Oroszországi Föderáció Kommunista Pártjának elnöke vizsgálatot követelt a moszkvai elektronikus távszavazás eredményének ügyében, amelynek elismerését elutasította. A kommunisták azt állítják, hogy jelöltjeik „egész csapata” biztos nyerésre állt a fővárosban, de végül egyetlen körzetben tudott győzni a kormánypárttal szemben.

A Navalnij-féle „okos szavazás” kedvezményezettjei egyébként túlnyomórészt éppen a kommunisták.

Moszkvában egyébként mintegy kétmillióan szavaztak online.

A Dozsgy ellenzéki online televíziónak a választásokról készített összegzése szerint az Egységes Oroszország meg tudta őrizni alkotmányozó többségét a 450 tagú parlament alsóházában, vagyis 301-nél több mandátumot szerzett. A szavazatok 99 százalékának összesítése után a hivatalos adatok szerint a kormánypárt listán több mint 120, egyéniben pedig 198 mandátumot szerzett, vagyis minimum 318 szavazata lehet majd.

(MTI/Index)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei