A francia diplomácia vezetője szerint a tálibok hazudnak, nem ismerik el az új afgán kormányt

A francia diplomácia vezetője szerint a tálibok hazudnak, nem ismerik el az új afgán kormányt

14:00 Szeptember 12, 2021

Politika 1754 4 хвилини

Hamar kibújt a szög a zsákból az afganisztáni tálib hatalomátvétel kapcsán. Miután a szélsőséges iszlamista milícia szóvivője azt állította néhány hete, hogy nem történnek attrocitások a hatalomátvételt követően, nyilvánvalóvá vált, hogy ez nem igaz. A nőket elüldözték a médiából, valamint a kormányzati pozíciókból, az etnikai és vallási kisebbségek pedig szintén súlyos megkülönböztetéssel találták szembe magukat.

Bár az új, tálibok vezette afgán kormány hangsúlyozta, szeretné felvenni a diplomáciai kapcsolatot a nyugati világgal is, lassan az európai vezetőknek is leesett, hogy a iszlám fundamentalista szervezettel nem lesz egyszerű az együttműködés. Franciaország külügyminisztere egyenesen odáig ment, hogy kijelentette: a tálibok hazudnak, amikor befogadó és mindenkit képviselő országról beszélnek. Nyugaton visszanyalt a fagyi az iszlamista “befogadás” és elfogadás mantrája kapcsán.

Párizs vonakodik elismerni Afganisztán újonnan létrejött tálib kormányát, és semmiféle kapcsolatot sem akar vele fenntartani – mondta Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter a France 5 tévécsatornának szombat éjjel. A francia diplomácia vezetője szerint a tálibok hazudnak. Azt mondták, megengedik, hogy néhány külföldi és afgán állampolgár szabadon elhagyhassa az országot, és befogadó, mindenkit képviselő kormányról beszéltek, de hazudnak – mutatott rá. A francia kormány először tetteket akar látni, és a tálibokon van a sor – hangsúlyozta Le Drian.

Afganisztánban több francia állampolgár tartózkodik még, valamint több száz afgán, akik segítettek Franciaországnak az elmúlt években. Le Drian vasárnap Katar fővárosába, Dohába utazik, hogy tárgyaljon az ő kimenekítésükről. Párizs eddig mintegy háromezer embert evakuált az országból. A nemzetközi közösség több képviselője megjegyezte már, hogy az ideiglenes tálib kormány nem teljesítette azt az ígéretét, hogy az etnikai csoportoknak és vallási kisebbségeknek is helyet ad az új kormányban. Emellett számos olyan értesülés látott napvilágot, amely szerint a tálibok nem tartják tiszteletben azokat a nemzetközi emberi jogi kötelezettségeket, amelyek mellett Afganisztán az elmúlt évtizedekben elkötelezte magát, beleértve az alapvető szabadságok megkülönböztetés nélküli tiszteletben tartását.

A tálib lázadók – akiket húsz évvel ezelőtt fosztott meg hatalmuktól az amerikaiak vezette nemzetközi katonai koalíció – augusztus 15-én, néhány óra leforgása alatt harc nélkül elfoglalták Kabult, majd bejelentették, hogy véget ért az afganisztáni háború. Kedden megalakult a tálibok átmeneti kormánya Hasszán Ahund molla ügyvivő miniszterelnök vezetésével.

Médiaértesülések szerint Ahund a radikálisok egyik kevésbé ismert vezetője, aki vélhetően a rivális tálib frakciók közötti kompromisszumos megoldásként került a kormányfői tisztségbe. A kandahári születésű Ahund a tálib mozgalom alapítóinak egyike, és a tálibok elhunyt társalapítója, Omár molla közeli szövetségese volt. Egyelőre nem tudni, hogy az ügyvivő kormány megbízatása meddig szól, és lesznek-e választások.

Forrás: MTI, Fotó: MTI/EPA/Muhammad Szadik

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei