Várhelyi Olivér: Sok tagország újra fogja értékelni geopolitikai választásait

Várhelyi Olivér: Sok tagország újra fogja értékelni geopolitikai választásait

08:43 Szeptember 2, 2021

Politika 436 4 хвилини

Українська

Afganisztánban az elmúlt hetekben lezajlott események tanulságai is segíthetnek megérteni annak fontosságát, hogy az Európai Uniónak haladnia kell a bővítési folyamattal – mondta Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős tagja szerdán a szlovéniai Bledben.

A magyar biztos a csúcsszinten megrendezett nemzetközi stratégiai fórumon (BSF) vett részt, ahol több nyugat-balkáni ország vezetőjével kétoldalú találkozókat is folytatott. A fórumon az uniós bővítés és Európa jövőjének kapcsolatáról szóló beszélgetés résztvevője volt, a térség több országának állam- vagy kormányfőjével együtt.

Nyilatkozatában Várhelyi Olivér úgy vélte, az uniós bővítési folyamat „nehéz periódust él át”, és meg kell találni azokat az okokat, amelyek ide vezettek, illetve meg kell találni a kiutat ebből.

Az afganisztáni tanulságokat is érlelve meg kell érteni, miért is fontos Európának, hogy a saját szomszédságában a hitelességével törődjön, és a hitelességét ki is használja – fogalmazott. Hozzátette, hogy az elmúlt hetek történéseinek tükrében sok tagország újra fogja értékelni geopolitikai választásait.

Leszögezte, hogy a 2015-ös migránsválság megismétlődését sem szeretné senki.

A Nyugat-Balkán számára az unió mindig is a tagság perspektíváját ajánlotta, és úgy vélte, az afganisztáni kudarc remélhetőleg „mindenkit rádöbbentett arra, hogy nem várhatunk”. A csatlakozni vágyóktól meg kell követelnünk a feltételek teljesítését, de az EU-nak is minél gyorsabban meg kell hoznia a szükséges döntéseket – hangoztatta.

Szerbiáról szólva azt emelte ki: az EU-nak és Belgrádnak közös érdeke, hogy Szerbia mielőbb az unió része legyen, hiszen az ország meghatározó része a Balkánnak, de a Balkán stabilitása nem képzelhető el egy olyan hosszú távú megállapodás nélkül, amelynek az a lényege, hogy Szerbia hogyan lesz Európa része. Látható, hogy Szerbiában felgyorsultak a reformfolyamatok, és remélhető, hogy most már ebből eredményeket is fel lehet mutatni a csatlakozási folyamatban.

Várhelyi Olivér felhívta a figyelmet arra is, hogy az Európai Bizottság letett az asztalra egy jelentős gazdasági tervet, amellyel a nyugat-balkáni országokban felgyorsítható a reálgazdasági-társadalmi csatlakozási folyamat, és ez segíthet a politikai folyamat felgyorsításában is.

A testület nagyjából egy évvel ezelőtt ismertette a térségre vonatkozó gazdaságélénkítési és beruházási tervét, amely a járvány utáni helyreállítás mellett a térség gazdasági potenciáljának kihasználását, valamint a térségen belüli együttműködés és kereskedelem fellendítését is célozza.

Az EU-tagországok és a Nyugat-Balkán országai októberben csúcstalálkozót tartanak, de ennek várható eredményeiről még túlságosan korai lenne találgatásokba bocsátkozni – vélte a bővítési biztos.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei