Zelenszkij nyolc megbeszélésen vesz részt amerikai látogatásának első napján

Zelenszkij nyolc megbeszélésen vesz részt amerikai látogatásának első napján

10:43 Augusztus 31, 2021

Politika 3598 2 хвилини

Українська

Volodimir Zelenszkij elnök megkezdte munkalátogatását az Egyesült Államokban, kedden, a vizit első napján a tervek szerint nyolc megbeszélésen vesz részt, és több kétoldalú megállapodást ír alá – adta hírül az rbc.ua hírportál a TSZN televízió tudósítására hivatkozva.

A jelentés szerint Zelenszkij Washingtonban először az USA Energetikai Minisztériumát keresi fel, majd a Pentagon következik. Az elnök elmondása szerint összesen három ukrán-amerikai védelmi megállapodást kell nyélbe ütnie. „Ugyancsak fontos dolgok fognak történni az energetikai megállapodásokkal kapcsolatban” – tette hozzá, megjegyezve, hogy nagy vita lesz az Északi Áramlat-2 földgázvezetékről.

Az államfő hangsúlyozta, hogy meg kell állapodni az amerikai féllel az energetikát illetően. „Én azt mondom, azért kell megállapodni, mert az ördög a részletekben lakozik. Várni kell egy keveset” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei