Miért segítik a zsidó szervezetek az afgán menekülteket?

Miért segítik a zsidó szervezetek az afgán menekülteket?

14:40 Augusztus 28, 2021

Politika 2035 6 хвилин

Українська

Mint ismeretes, az afgán menekültek kimentése, akiket halálos veszély fenyegethet hazájukban, nemcsak a globális kormányközi, hanem a civil társadalmak szintjén is az egyik fő napirendi pont lett. És bármennyire is meglepőnek tűnik, a menekültek befogadására és támogatására irányuló erőfeszítések egyik kulcsfontosságú szerepét ma a zsidó szervezetek játsszák, akik úgy vélik, hogy a haláltól való mentési folyamat kulcsfigurájává azoknak a zsidóknak kell lenniük, akik nem egyszer voltak menekültek idegen országokban.

„Tudjuk, hogy mi történt családjainkkal és őseinkkel, akiknek sikerült menedéket találniuk, és mi történt azokkal, akiktől ezt megtagadták, – áll a J Street zsidó szervezet nyilatkozatában. – Hagyományaink és történelmünk arra kényszerít minket, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy fogadjuk és támogassuk azokat az idegeneket, és megvédjük azokat, akik ma az üldöztetés elől menekülnek, különösen azok után, hogy számtalan afgán, mindent kockáztatva, együttműködtek katonáinkkal és diplomatáinkkal”.

A J Street már felszólította az amerikai kormányt és a helyi tisztviselőket, hogy „segítsenek a lehető legtöbb menekült elhelyezésében az USA területén, elismerve, hogy „az utóbbi időben országunk nem fogadott be annyi menekültet, amennyit tudna és köteles lenne egy ilyen méretű, ilyen forrásokkal rendelkező ország”. 

Ezt a felhívást a zsidó csoportok is meghallották. A Jewish Family Service (JFS), amely a nehéz helyzetben lévő embereket segíti az ország különböző régióiban, vállalta az afgán családok elhelyezésének feladatát. Többek között a Szilícium völgyben a Jewish Family Service mintegy 50 menekültet segített elhelyezni a világ minden tájáról. A csoport ebben a hónapban 25 afganisztáni menekültnek hajlandó segíteni.

Ezek az emberek különböznek azoktól a menekültektől akik szokásos módon a hagyományos bevándorlási csatornákon keresztül mennek át. Azok az Egyesült Államokba kimenekített afgánok akik segítettek az amerikaiaknak a 20 éves háború alatt fordítóként, koordinátorként vagy más szerepet vállaltak és a tálibok hatalomra jutását követően veszélyben vannak különleges SIV vízumot kapnak. Az ilyen típusú vízumok jelentősen felgyorsítják a folyamatot, és feljogosítanak a menekültstátusz igénylésére.

2014 óta több mint 34 000 afgán kapott különleges vízumot, és közülük több mint 15 000 költözött át az Egyesült Államokba. További 18 ezren várnak a SIV vízumra.

A HIAS izraeli nonprofit szervezet, amely a 19. század vége óta foglalkozik az zsidó menekültek elhelyezésével és jelenleg a világ minden táján segíti a migránsokat, azért lobbizik Joe Biden amerikai elnök adminisztrációjában, hogy fogadják azokat az afgánokat is, akik nem jogosultak a SIV programban való részvételre, de a kockázati csoportba tartoznak, például aktivisták és újságírók, akik ma a tálibok fő célpontjai.

„Ezek az emberek komoly veszélybe kerülnek, ha nem kapnak azonnali segítséget”, – mondta Joe Goldman, a HIAS igazgatója az Egyesült Államok nyugati régiójában. Elmondása szerint Afganisztánban emberek tízezrei maradtak veszélyben az amerikai csapatok kivonását követően. Goldman úgy véli, hogy szervezetének és más amerikai zsidónak „harcolnia kell a lehető legtöbb afgán azonnali kimenekítéséért”.

Az Egyesült Királyságban élő zsidó közösség is felvállalta a menekültek fogadásával kapcsolatos intézkedések egy részét. Az Egyesült Bushi Zsinagóga kezdeményezése, miszerint segítséget nyújt az afgán menekültek családjainak „óriási” támogatást váltott ki. A bushi központban jelenleg 30 afgán menekült család van elhelyezve.

Az egyik helyi zsinagóga gyűjtést szervezett, aminek eredményeként annyi felajánlás érkezett, hogy „önkénteseket kellett hívnom, hogy segítsenek a rengeteg ruhát, tisztálkodási szert és gyermekjátékot elszállítani”.

Maga Elhonon Feldman rabbi megjegyezte, az eredmény minden várakozást felülmúlt, mivel a közösség „elismeri, hogy nagyszüleink menekültként érkeztek ebbe az országba, és minden, amit teszünk – a tartozás megadása” valamint köszönetnyilvánítás Nagy-Britanniának, „segíteni azokat, akiknek erre szükségük van”. 

NEWSMAKER

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei