Kuleba "hisztérikusnak" nevezte a Krími Platformra adott orosz reagálásokat

Kuleba "hisztérikusnak" nevezte a Krími Platformra adott orosz reagálásokat

21:07 Augusztus 25, 2021

Politika 2959 3 хвилини

„Hisztérikusnak” minősítette Dmitro Kuleba külügyminiszter szerdán a Krími Platform elnevezésű rendezvénysorozatot megnyitó hétfői csúcsértekezletre adott orosz reagálásokat.

A tárcavezető a Facebookon emlékeztetett arra, hogy a csúcsértekezleten 46 külföldi delegáció vett részt. Ezekben a napokban több mint 300 publikációt tettek közzé a platformról a világ közel 50 országának kiadványaiban, Észak- és Közép-Amerikától Délkelet-Ázsiáig – emelte ki. Hozzátette, hogy a publikációk száma a konferenciáról egyre nő, közöltek a külföldi sajtóban elemző cikkeket és idézeteket a kijevi csúcson részt vevő külföldi vezetők interjúiból is. „A világon emberek milliói értesültek a Krími Platformról” – tette hozzá.

A Krimi Platformnak Kijev szándéka szerint az a célja, hogy újra ráirányítsa a nemzetközi közvélemény figyelmét az Oroszország által 2014-ben annektált félsziget kérdésére. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a csúcsértekezletet megnyitó beszédében azt mondta, hogy a platform végső célja a Krím felszabadítása, és a résztvevőknek közös erőfeszítéssel rá kell kényszeríteniük Oroszországot, hogy üljön tárgyalóasztalhoz annak megvitatására, miként térhetne vissza a félsziget Ukrajna fennhatósága alá.

A csúcsértekezlet felszólalói támogatásukról biztosították Ukrajnát a Krím hovatartozásának kérdésében, és felszólították Oroszországot, hogy szüntesse meg a terület jogellenes annexióját. A konferencia végén a résztvevők a Krím megszállását elítélő nyilatkozatot írtak alá. A dokumentumban van egy pont, amely kilátásba helyezi újabb szankciók bevezetését Oroszországgal szemben, ha nem vet véget az agressziónak, továbbá első alkalommal nevezik Oroszországot agresszor államnak – emelte ki az Ukrajinszka Pravda hírportál. Az értekezleten több ország államfői vagy kormányfői szinten képviseltette magát.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő kedden közölte, hogy Oroszország területi épsége elleni támadási kísérletként értékeli egyes országok és nemzetközi szervezetek részvételét a Krími Platformon. Az ukrán hírportál szerint Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pedig a platformot „ruszofób akciónak” nevezte.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei