Andrzej Duda: Lengyelország és Magyarország jelentős szerepet akar betölteni Európa jövőjének alakításában

Andrzej Duda: Lengyelország és Magyarország jelentős szerepet akar betölteni Európa jövőjének alakításában

10:50 Augusztus 24, 2021

Politika 471 2 хвилини

Mind Lengyelország, mind Magyarország tisztában van az Európa előtt álló kihívások súlyával, jelentős szerepet akarnak betölteni Európa jövőjének alakításában – hangsúlyozta Andrzej Duda lengyel elnök abban a levélben, amelyet a hétfőn megkezdődött 4. lengyel-magyar nyári egyetem résztvevőihez intézett.

A délkelet-lengyelországi Krasiczyn kastélyában tartott rendezvénysorozat megnyitóján felolvasott levélben Andrzej Duda aláhúzta: kevés példa akad a két nemzet olyan együttműködésére, mint amilyen a lengyel-magyar barátságra jellemző. Kiemelte a regionális együttműködés szerepét is az európai változásokban, és meggyőződését fejezte ki, hogy “közeledik Közép- és Kelet-Európa növekvő jelentőségének időszaka”.

A péntekig tartó nyári egyetem fő témája Európa jövője, a hazák Európájaként felfogott kontinensen Lengyelország és Magyarország jelentős szerepet akar betölteni, “megértve a közösség előtt álló kihívások súlyát, egyúttal megőrizve örökségüket, identitásukat és önrendelkezésüket” –  fogalmazott Duda a Krasiczynba érkezett mintegy 150 lengyel és magyar egyetemistához intézett levelében.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei