Nyugalmazott amerikai tábornok: az afganisztáni háború kimenetele "katasztrofális"

Nyugalmazott amerikai tábornok: az afganisztáni háború kimenetele "katasztrofális"

08:25 Augusztus 18, 2021

Politika 2032 5 хвилин

Miután a tálibok átvették az irányítást az afgán főváros, Kabul felett is, kijelenthető, hogy az afganisztáni háború kimenetele „katasztrofális” – jelentette ki David Petraeus, nyugalmazott tábornok amerikai idő szerint hétfőn este, az NBC amerikai televíziónak adott interjújában.

A volt tábornok – aki a Barack Obama volt amerikai elnök vezette kormányzat idején irányította a katonai erőket Afganisztánban – úgy fogalmazott: a térségben kialakult helyzet „szívszorító” és „tragikus”. Petraeus, aki korábban a CIA igazgatójaként és az Egyesült Államok Központi Parancsnokságának parancsnokaként is szolgált az Afganisztánban kialakult helyzettel kapcsolatban azt mondta: „azt hiszem, voltak alternatív megközelítések, lehetőségek, amelyeket valójában meg kellett volna fontolnunk. Hosszú éveken keresztül adtam tanácsokat ezzel kapcsolatban.”

Arra a kérdésre, hogy vajon lehetett volna-e más végkifejlete is az afgán háborúnak, mint a tálibok teljes térfoglalása, a nyugalmazott tábornok úgy válaszolt: „biztos, hogy lehetett volna. Volt egy fenntartható elkötelezettség, amelyet követni lehetett volna: 3500 katona, drónokkal és légierővel, és 8500 fős koalíciós erővel”. Petraeus szerint sokakat hátrahagytak és az Egyesült Államoknak most mindent meg kell tennie „annak biztosítása érdekében, hogy eleget tegyen a velük szemben fennálló erkölcsi kötelezettségének.”

Az afganisztáni növekvő humanitárius válság, amely nemzetbiztonsági kockázatot jelent majd az Egyesült Államok számára, az amerikai elnöki vezetés kudarcának eredménye – erről Herbert McMaster, Donald Trump volt amerikai elnök egykori nemzetbiztonsági tanácsadója beszélt amerikai idő szerint hétfőn este a Newsmax című amerikai hírtelevíziónak.

„Amikor azt halljuk, hogy az amerikai emberek nem támogatják a háborút, nem kell meglepődni, mert vezetőink nem mondták el az amerikai népnek, mit kell tudniuk, mit érdemes tudniuk egy tartós katonai kötelezettségről” – fejtegette McMaster. A nyugalmazott altábornagy szerint Joe Biden amerikai elnök tévedett, ugyanis „nincsenek rövid távú megoldások a hosszú távú problémákra”.

„Olyan pszichológiai csapásokat mértünk az afgán népre és a kormányra, amelyek szerintem valójában meghaladták a táliboktól kapott fizikai ütéseket” – tette hozzá McMaster, aki szerint az afgán háború egy „végtelen dzsihád”, és az Egyesült Államoknak végül majd „vissza kell mennie” Afganisztánba.

Az Afganisztánban kialakult helyzet miatt „katasztrófának” nevezte Biden elnököt, Mark Milley tábornokot, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetőjét pedig lemondásra szólította fel a Twitteren Robert O’Neill, az Egyesült Államok haditengerészetének korábbi kommandósa, aki részt vett 2011 májusában a Neptun Lándzsája fedőnevű akcióban, amelynek során egy kis létszámú kommandós csoport megölte Oszama bin Ladent, az al-Kaida terrorszervezet vezérét.

Az afganisztáni helyzetre utalva O’Neill hangsúlyozta: „ez a legrosszabb vereség az amerikai történelemben. A legnépszerűbb elnökünk pedig eltűnt”. Hozzátette: „Joe Biden ellenezte a bin Laden megölésére irányuló rajtaütést, most pedig 7 hónap alatt elvesztette Afganisztánt”.

Derrick Van Orden, nyugalmazott haditengerészeti kommandós a Fox News amerikai konzervatív televíziónak nyilatkozva felszólította Antony Blinken amerikai külügyminisztert és Lloyd Austin amerikai védelmi minisztert is, hogy mondjanak le hivatalukról. „Blinken és Austin miniszterek, nekik azonnal be kell nyújtaniuk lemondásukat. Mark Milley-nek, aki a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője, körülbelül egy hónapig burgonyát kell hámoznia a konyhában, majd ezt követően lemondhat” – fogalmazott Van Orden.

Van Orden leszögezte: „ezeknek az embereknek az az elsődleges kötelességük, hogy tanácsokat adjanak az Egyesült Államok elnökének diplomáciai és katonai kérdésekben, és ebben határozottan kudarcot vallottak”.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei