Betiltanák a bevándorlást Franciaországban

Betiltanák a bevándorlást Franciaországban

14:23 Augusztus 3, 2021

Politika 461 4 хвилини

Bevándorlási moratóriumot vezetne be 3-5 évre Franciaországban Michel Barnier, az Európai Unió korábbi Brexit-ügyi főtárgyalója mindaddig, amíg új alapokra nem helyezik a migrációs politikát.

A francia jobboldali politikus – aki két ciklusban is dolgozott EU-biztosként és több francia kormányban is volt tárcavezető – csak a nyár végén kívánja hivatalosan bejelenteni, hogy indul a jövő évi francia elnökválasztáson, már elindította internetes oldalát és több interjúban is bemutatta programjának fő elemeit.

Ezzel az ötlettel Michel Barnier vélhetően kanyarban akarja előzni a radikális iszlám visszaszorításával keménykedő Emmanuel Macron elnököt és a bevándorlás- és iszlámellenességre építő Marine le Pent. 

A Le Figaro szerdai számában közzétett írásában a bevándorlási moratóriumról szóló elképzelésének konkrét részéleteit fejtette ki, miután szerinte „húsz éve valamennyi kormány hiába mutatott határozottságot a migrációs témában”.

Michel Barnier szerint „több százezer olyan külföldi él jelenleg Franciaországban, aki nem érti a francia nyelvet”. Ez „az elszenvedett bevándorlás” álláspontja szerint csak veszteseket termel: „a született franciákat”, akik „időnként nem ok nélkül engednek az identitási kísértéséknek”, „a közelmúltban franciává letteket”, illetve az országban legálisan tartózkodó külföldieket, akiket sokszor megbélyegeznek, és mindazokat, akik többé-kevésbé méltatlan bizonytalanságban élnek.

Ebből a zsákutcából a volt miniszter szerint a kiút a 3-5 éves bevándorlási moratórium lehetne. Ez ugyanis időt adna „a gondolkodásra arról, hogy mi lehetséges, és a döntésre, hogy mi jó”. Szerinte a moratórium az előzetes feltétele a migrációs politika kézbe vételéhez annak érdekében, hogy legyen idő nemzeti konszenzust kialakítani erről a súlyos kérdésről.

A volt Brexit-ügyi főtárgyaló több konkrét intézkedést is javasol: az illegális bevándorlók feltétel nélküli legalizálásának megszüntetését, a menedékkérelmi eljárás felgyorsítását, a családegyesítés kritériumainak szigorítását és a tartózkodási engedélyek odaítélésének csökkentését.

Michel Barnier emellett azon az állásponton van, hogy a francia nyelv ismeretét kötelezővé kell tenni a hosszabb időre szóló vízumok megszerzéséhez, a kiutasításra váró illegális bevándorlók adminisztratív elzárásának idejét hat hónapra kell növelni, és reformra szorul a bevándorlóknak járó ingyenes orvosi ellátás is.  

„A hozzánk érkező külföldiekben meg kell hogy legyen a szándék ahhoz, hogy a francia társadalomhoz tartozzanak” – véli a volt EU-biztos, aki egy „megerősített integrációs paktum” bevezetését is szeretné az érkezők számára. Ebben a munkavállaláshoz kapcsolódna nyelvi, nevelési és állampolgári ismeretek elsajátítása is.

Michel Barnier írásában arra is felhívta a figyelmet, hogy a migrációs kérdést „nem lehet az európai és nemzetközi kontextus nélkül megközelíteni”. Ezért az EU határ- és partvédelmi ügynökségének (Frontex) megerősítését és jobb koordinációját javasolja, valamint a migrációs politikák összehangolását és az emberkerekedő-hálózatok elleni küzdelem megerősítését.

Forrás: MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei