Tiszaújlaki Kistérségi Tanács: Továbbra sem keresi a kompromisszumot a polgármester

Tiszaújlaki Kistérségi Tanács: Továbbra sem keresi a kompromisszumot a polgármester

08:43 Július 14, 2021

Politika 3610 8 хвилин

Українська

Július 13-án ismét meghiúsult a Tiszaújlaki Kistérségi Tanács soron következő ülése annak ellenére, hogy egy híján minden képviselő megjelent. Gorondi Albert, a KMKSZ-frakció vezetője előre jelezte, hogy nem lennének meglepve, ha Kovács István polgármester valami mondvacsinált indokkal ezúttal is elutasítaná javaslataiknak napirendre tűzését.

Végül – ahogy az várható volt – a KMKSZ írásban benyújtott beadványait nem vették napirendre, azokról nem szavazhatott a testület. Bohdan Palesnik, a kistérségi önkormányzat jogi osztályának vezetője elmondta, hogy nem lenne törvényes, hisz azokat nem tárgyalták a képviselői állandó szakbizottságok. Csakhogy a KMKSZ képviselői szerint a polgármester által a tanácsülés napirendjére tűzött ügyek egy részéről szintén nem tárgyaltak a szakbizottságok. A KMKSZ-frakció vezetője kérte, hogy ez esetben alapként fogadják el a napirendet, melyhez nem járult hozzá a polgármester. Így a napirend megszavazásakor a jelenlévő 25 képviselőből 14-en tartózkodtak, tehát a tanácsülés emiatt elmaradt.

Különleges helyzet alakult ki a Tiszaújlaki kistérségben, a 26 tagú tanácsban 12 mandátumot szerzett a KMKSZ, akik koalícióra léptek a négy képviselővel rendelkező Nép Szolgája párt frakciójával. A független jelöltként indult Kovács István polgármester viszont a kisebbségbe szorult Ridne Zakarpattya hét és az UMDSZ három képviselőjére támaszkodik, figyelmen kívül hagyva a testületben kialakult realitásokat.

A mostani tanácsülést követően Kovács István polgármester nem kívánt nyilatkozni a kialakult helyzetről a sajtónak. A legnagyobb frakció vezetője, Gorondi Albert elmondta: „Mi a tanács megalakulása óta – már egy fél éve – törekszünk együttműködésre a polgármesterrel. Ezzel szemben ő kezdettől figyelmen kívül hagyja a tanácsi többség javaslatait, egyoldalúan a saját akaratát akarja minden téren érvényesíteni. Márpedig ehhez nincs elég szavazatuk a tanácsban. Meg kellene végre értenie Kovács István polgármesternek, hogy velünk, képviselőkkel egyeztetnie kell. Nem mehet tartósan szembe a tanácsi többséggel, mert azzal az egész kistérség működésének árt. A polgármester azzal is élezi az ellentétet, hogy hatalmi eszközökkel próbál nyomást gyakorolni a képviselőinkre. Egyre inkább eltávolodik a kompromisszum lehetőségétől, ami a kistérség minden lakosának az érdeke lenne. Nehezményezzük azt is, hogy bár a törvény előírja, hogy a tanács ülése előtt tíz nappal a kistérségi tanács honlapjára fel kellene tenni a határozattervezeteket, ezek sok esetben csak részben kerülnek fel, kihagyva a legfontosabb, »kis betűs« részeket. Már három kérvényt írtam, hogy adják időben a kezünkbe a határozattervezetek teljes szövegét, nehogy valamit megszavazunk, és végül más kerüljön a jegyzőkönyvbe. Mi tiszta lapokkal játszunk, amit minden, a kérdésben érintett szereplőtől elvárunk.

A képviselőkre gyakorolt hatalmi nyomás eredményeként egy képviselőtársunk áruló lett, már a polgármesterrel szavaz. Egy másik képviselőnket, Fedák-Molnár Viktóriát hatalmi nyomásra elbocsátották a munkahelyéről, az önkormányzatunk fenntartásában lévő Tiszaújlaki Óvodából. Ezt a határozatot a Nagyszőlősi Járási Bíróság megsemmisítette, kötelezte az intézményt, hogy vegye vissza a munkahelyre – amit egyelőre mondvacsinált okokra hivatkozva megtagadtak.

Kovács István korábban, még Tiszaújlak polgármestereként sokat tett a nagyközség fejlődéséért, nekünk hasonlóak a céljaink. Mi továbbra is készek vagyunk az együttműködésre” – hangsúlyozta Gorondi Albert.

Székely Gusztáv, a KMKSZ-frakció vezetőjének helyettese, a kistérségi tanács oktatási bizottságának elnöke tudósítónknak elmondta: „Ukrajnában az összes önkormányzati szinten, sőt a Legfelső Tanácsban is az a gyakorlat, amit a vonatkozó törvények is szabályoznak, hogy amennyiben van képviselői javaslat, és azt írásban is benyújtotta a képviselő, annak napirendre vételéről szavazni kell. Itt ezt a jogunkat megtagadták tőlünk. Ugyancsak törvénytelen, hogy a javasolt napirendről először nem szavazhattunk csak alapként, majd a beterjesztett módosításokról külön-külön, így az összes kérdésben tartózkodtunk, és az ülés elmaradt.”

A KMKSZ-frakció szeretné, ha minden, a kistérséghez tartozó faluba felvennének egy falugondnokot, aki rendben tartaná a települések közterületeit. Gorondi Albert szerint erre lenne elegendő pénze az önkormányzatnak. Ehhez képest, javaslatukkal ellentétben most minden két falura vesz fel egy embert az önkormányzat, ami szerintük nem helyes, hisz olyan nagy falvaik vannak, hogy egy falu is sok egy ember számára, nem kettő. A KMKSZ-frakció szerint spórolni azzal lehetne, ha az indokolatlanul nagy létszámú kistérségi hivatalok munkatársai közül néhány munkakörét megszüntetnék, továbbá a három alpolgármester helyett is elegendő lenne kettő. Nem értenek egyet azzal sem, hogy a hivatalok vezetői rendszeresen magas prémiumokat kapnak nehezen magyarázható indokokkal, ami a fizetésük akár 50%-a az elmúlt hónapokban. Ebből a pénzből jelentős fejlesztésekre is lenne lehetőség a településeken, illetve falugondnokok fizetésére is.

„Kértük az önkormányzat vezetőitől a tanácsülések online közvetítését, addig is a KMKSZ-frakció igyekszik egy Facebook-csoport segítségével tájékoztatni az embereket az önkormányzatban zajló ügyekről – amelyhez, kérem, csatlakozzanak –, mert az átláthatóság számunkra nagyon fontos a kistérségünk működésével kapcsolatban” – zárta szavait Gorondi Albert.

Lapzárta után kaptuk a hírt Székely Gusztáv frakció­vezető-helyettestől, hogy a délután folyamán a polgármester megkereste a többségi koalíciót alkotó pártok vezetőit, és július 14-re, szerdára, egyeztető megbeszélésre hívta őket. A frakcióvezető-helyettes óvatos bizakodással tekint a megkeresésre, s reméli, hogy áttörés következik be a kialakult patthelyzet megoldásában.      

(Badó Zsolt/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei