Már két jelöltje is van a leköszönt belügyminiszter helyére a Nép Szolgája kormánypártnak, sajtóhír szerint

Már két jelöltje is van a leköszönt belügyminiszter helyére a Nép Szolgája kormánypártnak, sajtóhír szerint

20:00 Július 13, 2021

Politika 4617 1 хвилина

Українська

Arszen Avakov belügyminiszter keddi lemondását követően már legalább két honatyának a lehetséges kinevezését is vizsgálják a megüresedő tisztségbe a kormányzó Nép Szolgája (SZN) pártban – adta hírül az rbc.ua hírportál saját informátorra hivatkozva.

A jelentés szerint a kiadványnak a forrása elmondta, hogy az egyik belügyminiszter-jelölt Denisz Monasztirszkij, a Legfelső Tanács rendvédelmi tevékenyéggel foglalkozó bizottságának az elnöke. A másik jelölt személyével kapcsolatban a hírportál Olekszandr Bakumovnak, a parlament rendvédelmi bizottsága büntetőtörvénykezési és bűnözés elleni albizottságának a nevét említette.

Mint hírportálunk beszámolt róla, Arszen Avakov belügyminiszter kedd délután hivatalosan is bejelentette, hogy lemondott tisztségéről.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei