A Holosz párt meg fogja akadályozni a nyelvtörvény kisebbségeknek kedvező módosítását a parlament csütörtöki ülésén

A Holosz párt meg fogja akadályozni a nyelvtörvény kisebbségeknek kedvező módosítását a parlament csütörtöki ülésén

18:15 Július 12, 2021

Politika 4191 2 хвилини

Українська

A Holosz párt meg fogja akadályozni a nyelvtörvény nemzetiségi kisebbségeknek kedvező módosítását a Legfelső Tanácsban, a frakció már a bizottságban, de végső esetben csütörtökön az ülésteremben meggátolja a módosító indítványok elfogadását – adta hírül az rbc.ua hírportál pártforrásra hivatkozva.

A jelentés szerint Jaroszlav Zseleznyak, a Holosz párt parlamenti képviselője bejelentette, hogy a Legfelső Tanács csütörtökön, július 15-én második olvasatban tárgyalja az állami költségvetésről szóló törvény módosításához benyújtott indítványokat. Mint jelezte, a törvénymódosítási kezdeményezések között több olyat talált, amelyek elfogadásuk esetén semmissé tennék a nyelvtörvény nemzetiségi kisebbségekre vonatkozó normáit, közte a filmszakma, oktatás, szolgáltatási és államigazgatási szféra nyelvhasználati szabályait. Ezeket a nyelvtörvényi módosításokat a házszabály megsértésével akarják „átverni” az állami költségvetésre vonatkozó indítványok között – mutatott rá.

A Maksz Buzsanszkij, a Nép Szolgája párt parlamenti képviselője által az állami költségvetés módosításához benyújtott nyelvtörvény-módosító tervezet kivonná a nyelvtörvény hatálya alól a filmek és televíziós sorozatok kötelező ukránosítását, nem írná elő az állami tisztségviselők számára az ukrán nyelv kötelező ismeretét, az oktatásban az őshonos népek mellett megengedné a nemzetiségi kisebbségek nyelveinek, közte az orosznak a használatát.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei