A krími emberi jogi helyzet miatt aggódik az Európa Tanács

A krími emberi jogi helyzet miatt aggódik az Európa Tanács

13:22 Július 8, 2021

Politika 3571 2 хвилини

Українська

Aggasztónak tartja az emberi jogi helyzetet az Oroszország által annektált Krímben Marija Pejcinovic Buric, az Európa Tanács (ET) főtitkára, és felszólítja a feleket, hogy engedjék be a megfigyelőket a félszigetre – adta hírül csütörtökön a korrespondent.net hírportál.

A jelentés szerint a főtitkár a vilniusi Ukrajna Konferencián elmondta, hogy az ET volt az első nemzetközi szervezet, amely elítélte Krím és Szevasztopol törvénytelen annexióját. „A Miniszteri Bizottságunk világosan kijelentette, hogy a válságot békés úton kell rendezni, a területi egység, a szuverenitás és Ukrajna függetlensége elvéből kiindulva, az emberi jogok szigorú betartása mellett” – hangsúlyozta. Hozzátette, „aggaszt bennünket az emberi jogok jelenlegi helyzete a félszigeten.”

Buric azt is elmondta, hogy a Miniszteri Bizottság határozatot fogadott el, amelyben javasolta a felek mindegyikének, hogy engedjék be az annektált Krímbe az ET szerveit, és szervezzék meg az emberi jogok helyzetéről szóló jelentések rendszeres publikálását.

(vb/korrespondent.net)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei