Megtetszett a lengyeleknek a pedofilellenes törvény, azonnal le is másolnák

Megtetszett a lengyeleknek a pedofilellenes törvény, azonnal le is másolnák

11:50 Július 2, 2021

Politika 2087 3 хвилини

Lengyelországnak le kell másolnia azt a magyar törvényt, amely megtiltja az iskoláknak a homoszexualitás népszerűsítését szolgáló anyagok felhasználását – mondta a lengyel oktatási miniszter hétfőn.

A Reuters megírta, hogy sok nyugat-európai politikus érzékenységét sértette a törvény bevezetése. Mark Rutte holland miniszterelnök kifejezetten fel is szólította Orbán Viktort és a magyarokat, hogy tartsák tiszteletben az LMBT-jogokat, vagy Magyarországnak el kell hagynia az Európai Uniót.

Azonban Lengyelországban – amely az Európai Tanács múlt heti ülésén is védte budapesti szövetségesét – teljesen más a vélekedés a szabályozásról, ugyanis Przemyslaw Czarnek lengyel oktatási miniszter a Sieci című konzervatív hetilapnak nyilatkozva méltatta a törvényt.

„Ez a törvény kimondja, hogy azokon az iskolai tanórákon, amelyeken a szexualitás kérdései kerülnek elő, nem lehet népszerűsíteni a nemek megváltoztatását és a homoszexualitást” – mondta. Majd hozzátette, hogy ezeket a rendeleteket lengyel földön is teljes egészében le kellene másolni.

Amikor 2020-ban kinevezték, már akkor is támadták Czarneket, többek között az LMBT-jogokkal kapcsolatos nézetei miatt. A múlt héten az ellenzék fogalmazott meg vele szemben éles kritikát azért, mert kifejezte véleményét az LMBT-felvonulásról:

„Ezek az emberek kijönnek az utcára, vulgáris módon megbántják a katolikusokat… obszcén módon viselkednek, és ez állítólag rendben van?” – tette fel a kérdést.

A lengyel kormány olyan jogszabályt is javasolt, amely megtiltaná az élettársi kapcsolatban élő azonos nemű személyeknek, hogy akár egyedülálló szülőként örökbe tudjanak fogadni gyermekeket.

„A különböző szexuális irányultságú emberek jogainak tiszteletben tartása mellett (…) mindig emlékeznünk kell a legfontosabb értékre, amelynek a gyermek minden társadalmi érdekét kell szolgálnia” – jelentette ki hétfőn a Reuters hírügynökségnek a lengyel igazságügyi tárca.

Forrás: 888.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei