Hivatalosak az örményországi választási eredmények

Hivatalosak az örményországi választási eredmények

08:45 Június 28, 2021

Politika 2315 2 хвилини

Українська

Megerősítette az örmény választási bizottság vasárnap az egy héttel korábbi országgyűlési választások eredményét; ezzel hivatalossá vált a Nikol Pasinján kormányfő vezette párt győzelme.

A Polgári Szerződés nevű párt a szavazatok 54 százalékát szerezte meg. A Robert Kocsarján korábbi államfő körül tömörülő ellenzéki szövetség 21 százalékot ért el. A 66 éves Kocsarján ennek ellenére fogadkozott, hogy megtámadja az alkotmánybíróságon a választás eredményét.

Tigran Mukucsján, az örmény választási bizottság elnöke fölszólította Kocsarjánt, hogy mutasson be „megalapozott bizonyítékokat”, amelyek alapján meg kívánja támadni az eredményt, mert az állítólagos szabálytalanságok puszta fölsorolása nem lesz elegendő. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői azt állapították meg, hogy az örmény országgyűlési választás demokratikus volt, jól szervezett, és megfelelt a nemzetközi előírásoknak.

A hivatalos végeredmény alapján Pasinján pártja 71 képviselői helyet szerzett az összesen 107 mandátumból.

Örményországban az után írtak ki előrehozott választásokat, hogy tavaly ősszel, szeptember 27. és november 9. között Azerbajdzsán katonai offenzívával jókora területeket foglalt el a vitatott hovatartozású, többségében örmények lakta Hegyi-Karabahban. A nagyjából 6500 halálos áldozattal járó, hathetes harcokat lezáró, Moszkvában aláírt tűzszüneti megállapodást Örményországban sokan kapitulációnak tartották, és tömegtüntetéseken követelték a kormány lemondását, mondván, a kormány „elárulta az örmény nemzeti ügyet”.

(portfolio.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei