Amerikai szakemberek segítik majd Ukrajnát a saját állampolgáraival szembeni szankciók bevezetésében – Danilov

Amerikai szakemberek segítik majd Ukrajnát a saját állampolgáraival szembeni szankciók bevezetésében – Danilov

20:39 Június 24, 2021

Politika 5114 2 хвилини

Українська

Jövő héten szankciós ügyekben illetékes szakemberek érkeznek az Egyesült Államokból Kijevbe, hogy segítsenek Ukrajnának a saját állampolgáraival szemben foganatosított szankciók bevezetésében – jelentette be Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára csütörtökön, adta hírül a korrespondent.net hírportál.

Mint az RNBO-titkár elmondta, június 29-én olyan specialisták csoportja érkezik az USA-ból Ukrajnába, akik közvetlenül foglalkoznak az amerikai szankciós eljárásokkal, hogy konzultálják az ukrán szakembereket. Mint jelezte, a konzultációkról az ukrán fél már korábban megállapodott az amerikaiakkal, akikkel a „kovidos idők” óta folyik együttműködés.

Danilov szerint az amerikai szakemberek segítségére azért van szükség, mert 110 ukrán állampolgárral szemben vannak érvényben az ukrán területi integritással kapcsolatos szankciók az USA részéről. „Amerikai partnereink azok ellen vezettek be szankciókat, akik közvetlenül vettek aktívan részt 2014-ben a krími eseményekben” – mutatott rá. A közlése szerint 9 ukrán állampolgár ellen foganatosított szankciókat az USA a választásokba történt beavatkozás miatt.

(vb/korrespondent.net)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei