Ülésezett a Viski Kistérségi Tanács

Ülésezett a Viski Kistérségi Tanács

10:37 Június 19, 2021

Politika 2170 2 хвилини

Українська

A Viski Kistérségi Tanács június 17-én megtartotta soron következő ülését, melyen a képviselők számos föld-, oktatásügyi és költségvetés-módosítási kérdést vitattak meg.

Az ülés nem volt teljesen zökkenőmentes, ugyanis a Velétét érintő földügyi kérdésekben a velétei képviselők nagy része nem értett egyet, így a közel hét órán át tartó tanácskozáson végül számos kérdést nem tudtak megvitatni az egyéni és személyes érdekellentétek végett.

Szabó Gabriella, a KMKSZ-frakció vezetője elmondta: „Szép számmal összegyűltünk a mai kistérségi értekezleten, ahol sok földügyi kérdést érintettünk, és próbáltunk döntést hozni Velétén és Visken is több-kevesebb sikerrel. Ezenkívül a költségvetésben néhány módosítást is végrehajtottunk, illetve több oktatási kérdést is sikerült megvitatnunk.”

Azt, hogy a Viski Kistérségi Tanács ülései meddig fognak még extra hosszú időintervallumban telni, senki nem tudja megjósolni. Talán, ha a képviselők saját érdekeiket a közösség érdekei elé helyeznék, és konszenzusos döntések születnének, operatívabb munka zajlana. Addig viszont marad az éjszakába nyúló csatározás az egyéni érdekek mentén.

(kőváry/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei