Marokkót a gyermekek migrációra való kényszerítésével vádolják

Marokkót a gyermekek migrációra való kényszerítésével vádolják

20:02 Június 11, 2021

Politika 1647 5 хвилин

Az Európai Parlament azzal vádolta Marokkót, hogy gyermekek életét veszélyeztetik azzal, hogy kísérő nélkül küldenek nagy létszámban gyermekeket a migránsokkal, ezzel megpróbálva nyomást gyakorolni Spanyolországra.

A múlt hónapban több mint nyolcezren próbáltak átjutni az észak-afrikai országból Ceutába, Spanyolország afrikai enklávéjába, a migránsokkal együtt mintegy 1200 kiskorú is érkezett kísérő nélkül. Az uniós törvényhozók közül tegnap 397-en szavazták meg a Rabattal szemben elfogadott állástervezetet, 85-en ellenezték azt, 196-an pedig tartózkodtak. Az Európai Parlament arra buzdítja Marokkót és az Európai Bizottságot, hogy minél előbb dolgozzanak ki egy olyan megállapodást, mely a menekültek legális visszaküldését teszi lehetővé. Az állásfoglalás szerint egy ilyen dokumentum a gyermekek szempontjából is kulcsfontosságú, akiket minél előbb haza kell szállíttatni családjaikhoz.

A gyermekek többségének azt állították, hogy iskolai kirándulásra mennek Ceuta városába, ahol ingyenesen részt vehetnek sztárfutballisták mérkőzésén – áll az Európai Parlament állásfoglalásában.

Chaoui Belassal, az Európai Unió–Marokkó parlamenti vegyes bizottság vezetője a héten elmondta, Marokkó teljesíti kötelezettségvállalásait a tömb felé és mindent megtesz azokkal a problémákkal kapcsolatban, melyek Brüsszellel összefüggésben állnak – ideértve a bevándorlást, a szélsőségesek elleni harcot és a terrorizmust. Habib Malki, a marokkói parlament elnöke azonban már bírálta az Európai Parlament állásfoglalását, szerinte ez csupán kísérlet arra, hogy eltereljék a figyelmet a spanyol válságról.

A válságot az okozta, hogy a Polisario Front (a Marokkóhoz tartozó nyugat-szaharai országok függetlenségéért küzdő mozgalom) vezetőjét, Brahim Ghalit hamis személyazonossággal engedték be Spanyolországba – idézte a The North Africa Post marokkói hírportál Rabat közleményét. Időközben a Marokkó ellenségeként emlegetett férfit már elengedték a spanyol hatóságok, a Nemzeti Bíróság álláspontja szerint nem volt semmilyen bűncselekményre utaló jel vele kapcsolatban.

Az észak-afrikai ország már többször hangsúlyozta, hogy milyen árat fizetnek azért, hogy megakadályozzák a migránsok Európába való átjutását. Rabat arra is rámutatott számos alkalommal, hogy nem fognak rendőri szerepet betölteni Brüsszel számára, ezzel egyetemben a migrációval szembeni intézkedések kizárólag az Európai Unióval létrejött partnerség és a megosztott felelősség szellemében valósulnak meg. Az észak-afrikai ország kormánya továbbá többször is hangsúlyozta, nem akarják uniós szintre emelni a nézetletérést, problémájuk Spanyolországgal szigorúan kétoldalú.

Az ENSZ adatai szerint május végéig idén Spanyolországba 11 ezer illegális bevándorló érkezett, ami 45 százalékkal magasabb az előző évi adatokhoz képest. Mostanra a legnagyobb csoportot azonban már az algériaiak alkotják, a marokkóiak csak ötödüket teszik ki, a többiek pedig főként a szubszaharai Afrikából származnak. A migránsok száma azt követően emelkedett meg a térségben, hogy Madrid Brahim Ghalit orvosi ellátásban részesítette, ezt követően Marokkó visszahívta spanyolországi nagykövetét és migránsok ezreit szabadította rá Ceutára. Az elmúlt napokban Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter is hangsúlyozta a jó kapcsolatok fenntartásának szükségességét Rabattal, a politikus arra figyelmeztetett, „Észak-Afrika kapuja Marokkó, amely Európa védőbástyája”.

(magyarnemzet.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei