Putyin önkényesen interpretálja Zelenszkij törvénytervezetét Ukrajna őshonos népeiről, Kuleba szerint

Putyin önkényesen interpretálja Zelenszkij törvénytervezetét Ukrajna őshonos népeiről, Kuleba szerint

17:42 Június 10, 2021

Politika 5176 2 хвилини

Українська

Az Ukrajna őshonos népeiről szóló elnöki törvénytervezet megfelel az ENSZ őshonos népekre vonatkozó nyilatkozatának és Ukrajna alkotmányának, és semmi köze Vlagyimir Putyin orosz elnök „önkényes interpretációjához” – jelentette ki Dmitro Kuleba külügyminiszter csütörtökön az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek nyilatkozva.

Mint az ukrán diplomácia vezetője elmondta, az „őshonos népek” fogalom meggyökeresedett a nemzetközi jogban és sok ország jogrendjében. A többi között rögzítve van az ENSZ 2007-ben elfogadott, az őshonos népek jogairól elfogadott nyilatkozatában – tette hozzá. Kiemelte, a Volodimir Zelenszkij elnök által beterjesztett törvénytervezet gyakorlatilag meghonosítja a nemzetközi jog ezen normáit a nemzeti törvényekben.

Mint Kuleba emlékeztetett, a törvénytervezet az Ukrajna területén létrejött, saját állammal nem rendelkező, kisebbséget képező etnikai közösségeket, mindenekelőtt a (megszállt) Krímben élő krími tatárokat, karaimokat és krimcsakokat ismeri el őshonos népeknek. A többi között hangsúlyozta, Ukrajna lelkiismeretesen betartja minden vállalt kötelezettségét a nemzetiségi kisebbségek és őshonos népek védelme terén. Szerinte ezért az elnöki törvénytervezetnek semmi köze Putyin „önkényes interpretációjához”.

Mint honlapunk szerdán beszámolt róla, Putyin a náci Németországhoz hasonlította Ukrajnát Zelenszkij őshonos népekről szóló törvénytervezete kapcsán televíziós interjúban. Az orosz elnök azt mondta: „úgy beszélni az oroszokról, mint nem őshonos népről, nevetséges és ostobaság. Szerinte az őshonosokra osztás a náci Németország gyakorlatára emlékeztet.

(vb/interfax.com.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei