Zelenszkij: keményen letörünk minden próbálkozást, ami helyi kiskirályságok kiépítésére irányul

Zelenszkij: keményen letörünk minden próbálkozást, ami helyi kiskirályságok kiépítésére irányul

21:55 Június 8, 2021

Politika 2095 2 хвилини

Українська

Szoros figyelemmel követjük a helyi elitek formálódását, és nagyon keményen le fogunk csapni minden olyan próbálkozásra, sőt szándékra, ami „valamiféle külön föderatív fejedelemség” létrehozására irányul a közösségen belül – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök kedden Dnyipróban egy önkormányzati fórumon, adta hírül az Ukrinform hírügynökség.

A Helyi és Regionális Hatalmi Szervek Kongresszusa Regionális Kamrájának ülésén modndott beszédében az államfő hangsúlyozta: „szoros figyelemmel követjük, miként alakulnak az úgynevezett helyi elitek, és tudjuk, hogy nem mindenki és nem mindig őszintén fogadják a reformokat. A helyi önkormányzatok megerősítése nem jelenti az egység gyengítését, államunk unitárius jellegének gyengítését.” Hozzátette: bármilyen próbálkozás vagy akárcsak szándék „valamiféle külön föderatív fejedelemség” létrehozására a közösségen belül a helyi vagyon vagy költségvetés terhére, a központi államhatalom, de főként a választók nagyon kemény ellenállásába fog ütközni.

Zelenszkij kiemelte: a helyi hatalomnak tudatosítania kell a legfontosabbat, hogy a központi kabinetek döntésétől való függés gyengülése nem jelenti függésének gyengülését saját régiója lakóinak az érdekeitől.

(vb/ukrinform.ru)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei