Megszüntetnék a vétót az EU külpolitikai döntéshozatalában a németek

Megszüntetnék a vétót az EU külpolitikai döntéshozatalában a németek

09:19 Június 8, 2021

Politika 1498 5 хвилин

Meg kell szüntetni a tagállami vétó lehetőségét az Európai Unió külpolitikai döntéshozatalában – vetette fel Heiko Maas német külügyminiszter hétfőn Berlinban a tárca 19. nagyköveti konferenciáját megnyitó beszédében. A berlini diplomácia vezetője arra figyelmeztetett, hogy a liberális demokráciák ellenálló képességének megerősítéséhez az is szükséges, hogy a vétó intézményének felszámolásával megerősítsék az unió külpolitikai cselekvőképességét.

„A közösség nem engedheti meg, hogy túszul ejtsék, akik vétójukkal megbénítják külpolitikánkat. A vétónak mennie kell, akkor is, ha így akár minket is leszavazhatnak!” – idézte a szociáldemokrata politikust a Magyar Nemzet.

Bár Heiko Maas név szerint nem említette Magyarországot, a nemzetközi sajtó sietett emlékeztetni, hogy az utóbbi időben hazánk többször vétót emelt uniós döntésekkel szemben. Említik például, hogy áprilisban nem fogadtuk el a Kínát Hongkong ügyében bíráló nyilatkozatot, hogy nem álltuk be az Afrikai, Karibi és Csendes-óceáni Államok Szervezetével kötendő, migrációt elősegítő kereskedelmi szerződés mögé, vagy hogy a múlt hónapban nem támogattuk az izraeli–palesztin konfliktus kapcsán megfogalmazott közleményt. Ezek után Miguel Berger, a berlini külügyminisztérium egyik tisztségviselője épp a minap vetette fel, hogy újra kellene gondolni az uniós véleménykülönbségek kezelését, beleértve a szavazást a teljes konszenzus helyett inkább minősített többséggel.

Beszédében Heiko Maas egyébként azt is hangsúlyozta, hogy Németország nem kíván új hidegháborút, de úgy véli, hogy Latin-Amerikától Afrikán át Ázsiáig szorosabbra kell fonni a liberális demokráciák szövetségét, és észre kell venni, amikor mások megkérdőjelezik ezt a fajta berendezkedést, például azzal, hogy a rendszerek közötti versengéssé stilizálják a maszk- vagy vakcinaszállításokat. – Nem szabad válasz nélkül hagyni Moszkva hibrid beavatkozási módszereit, és azt sem, hogy Peking egyre keményebben kényszerít ki politikai engedelmességet gazdasági függőség kialakításával – figyelmeztetett, nagyobb egységet sürgetve emberi jogi kérdésekben.

Az valóban nem példátlan, hogy Magyarország külpolitikai kérdésekben vétózzon az Európai Unióban, azonban erre mindig jó oka van. – Az Európai Unió már éppen elég nyilatkozatot fogadott el Hongkong ügyében, így az EU álláspontja mindenkinek világos. Semmi szükségét nem látjuk egy újabb nyilatkozatnak – magyarázta például a Kínával kapcsolatos döntést Szijjártó Péter.

„Ha már nyolc olyan nyilatkozatot tettünk, aminek nem volt értelme, akkor miért kellene egy kilencediket is?” – indokolt, felróva, hogy az effajta nyilatkozatok mit sem segítenek a konfliktus megoldásában. Az is az igazsághoz tartozik, hogy korántsem Magyarország az egyetlen tagállam, amelyik él a vétó eszközével. Emlékezetes például, hogy tavaly Ciprus sokáig blokkolta a Belarusz elleni szankciókat, ráadásul kizárólag saját érdekei, a Törökországgal kialakult vitája miatt.

Heiko Maas felvetése egyelőre vitaindító ötletnek is karcsú, hiszen a vétórendszer eltörléséhez az uniós alapszerződés hosszú és bonyolult módosítására lenne szükség.

Ehhez viszont minden tagállam beleegyezése szükséges lenne, miközben a változtatásnak egyértelműen a kisebb államok látnák kárát, amelyek feje fölött így a „nagyok” bármilyen uniós döntést át tudnának nyomni.

Ráadásul Németországban idén ősszel választásokat is tartanak, és a közvélemény-kutatásokat elnézve egyáltalán nem biztos, hogy a következő kormány külügyminisztere is Heiko Maas vagy akár csak szociáldemokrata lesz majd.

(magyarnemzet.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei