Ihor Zsovkva a politikai párbeszéd fejlődéséről tárgyalt Magyarország miniszterelnökének főtanácsadójával

Ihor Zsovkva a politikai párbeszéd fejlődéséről tárgyalt Magyarország miniszterelnökének főtanácsadójával

10:50 Június 4, 2021

Politika 6709 3 хвилини

Українська

Ihor Zvovkva, Ukrajna Elnöki Hivatalának helyettes vezetője telefon tárgyalt Balla Jánossal, Magyarország miniszterelnökének külpolitikai főtanácsadójával.

A felek méltatták a legutóbbi kétoldalú tárgyalások eredményeit, beleértve az ukrán és a magyar külügyminiszter nemrégiben megtartott találkozóját, valamint a tárcaközi oktatási munkacsoport második ülését, amelyre májusban került sor.

Ihor Zsovkva megjegyezte, hogy az ukrán fél készen áll arra, hogy a jelenlegi ukrán jogszabályok keretein belül kölcsönösen elfogadható megoldást keressen az oktatással és a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos kényes kérdésekre.

A felek megvitatták az együttműködés távlatait ez év végéig, valamint azon kétoldalú dokumentumok előkészítését, amelyek a látogatások során aláírásra kerülhetnek.

A beszélgetés során különös figyelmet fordítottak Ukrajna európai integrációjának és az országok közötti együttműködés aktuális kérdéseire Ukrajna és az EU közötti kapcsolatok ambiciózus napirendjének támogatása érdekében.

Ihor Zsovkva megköszönte Balla Jánosnak Magyarország álláspontját Ukrajna szuverenitása és területi egysége helyreállításában.

Pozitív értékelést kapott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azon szándéka, hogy Ukrajnába, ezen belül a donbaszi térségbe is ellátogat az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága elnöksége alatt.

Az Elnöki Hivatal helyettes vezetője tájékoztatta Balla Jánost az ideiglenesen megszállt Krímben kialakult helyzetről és a Krími Platform létrehozására irányuló ukrán kezdeményezés céljairól. A főtanácsadó kijelentette, hogy a magyar fél magas politikai szinten vesz részt a „Krími platform” alakuló csúcstalálkozóján.

A felek véleményt cseréltek az ukrajnai és magyarországi járványhelyzetről valamint az oltási folyamat menetéről, számolt be Ukrajna Elnöki Hivatala.

 

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei