Már Oroszország sem tagja a Nyitott Égbolt egyezménynek

Már Oroszország sem tagja a Nyitott Égbolt egyezménynek

11:22 Június 3, 2021

Politika 2894 2 хвилини

Українська

A Nyitott Égbolt egyezmény többek között lehetővé teszi, hogy a tagországok felderítő repüléseket végezzenek akár egymás katonai létesítményei fölött is. Ebből az egyezményből az Egyesült Államok után Oroszország is kilépett. Egy politikai elemző szerint a kilépés csak szimbolikus, katonai jelentősége nincs. Mind az Egyesült Államok, mind Oroszország azzal vádolta a másik felet, hogy sorozatosan megsérti a megállapodást.

„Ez csak politikailag jelentős jelzés, azt mutatja, hogy a hidegháború után az európai biztonsági rendszer egyik pillérét lebontják. De őszintén szólva műveleti szinten ez nem nagy változás, mert mind az Egyesült Államoknak, mind Oroszországnak megvannak azok a műholdas eszközei, amelyekkel felderíthetik egymás katonai helyzetét és mozgásait” – mondta Fabrice Pothier, az International Institute for Strategic Studies vezető konzultánsa.

A 34 ország által elfogadott megállapodást 1992-ben írták alá, és 2002 óta hatályos. A megállapodásért Magyarország és Kanada különösen sokat tett, ezért ez a két országot hivatalosan is az egyezmény letéteményeseként tartják számon.

(Euronews)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei