Az Egyesült Államok a Ryanair gépe miatt szankciókat készít elő Fehéroroszország ellen

Az Egyesült Államok a Ryanair gépe miatt szankciókat készít elő Fehéroroszország ellen

19:58 Május 26, 2021

Politika 2172 2 хвилини

Українська

Az USA, szoros kapcsolatban európai szövetségeseivel intézkedéseket készít Fehéroroszország és Aljakszandr Lukasenka elnök rezsimje ellen amiatt, hogy leszállásra kényszerítettek egy Ryanair gépet Minszkben. A megvitatott lehetőségek között szerepel szankciók bevezetése, jelentette be Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője tájékoztatóján.

Elmondása szerint Joe Biden amerikai elnök utasította csapatát, hogy hatékony intézkedéseket dolgozzanak ki, beleértve a szankciókat is, szoros együttműködésben az európai szövetségesekkel és nemzetközi szervezetekkel, hogy Aljakszandr Lukasenka rezsimjét bíróság elé állítsák.

„Természetes dolog, hogy szoros kapcsolatban vagyunk és együttműködünk európai kollégáinkkal” – mondta Psaki.

Egyben emlékeztetett arra, hogy tegnap beszélt Jake Sullivannal, az amerikai elnök nemzetbiztonsági asszisztensével. Elmondása szerint a Nyikolaj Patrusevvel, az orosz Biztonsági Tanács titkárával folytatott beszélgetése során „határozottan kifejezte Washington aggodalmát” Minszk intézkedései miatt.

RBK-Ukrajina

 

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei