Ukrajna három napig fogja ünnepelni függetlenségének 30. évfordulóját, 30 ország részvételével – Zelenszkij

Ukrajna három napig fogja ünnepelni függetlenségének 30. évfordulóját, 30 ország részvételével – Zelenszkij

16:07 Május 20, 2021

Politika 5449 3 хвилини

Українська

Ukrajna háromnapos ünnepléssel méltatja 2021. augusztus 22–24-én függetlensége 30. évfordulóját, ami örökké emlékezetes marad az ukránok számára – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök csütörtökön elnökségének két éves évfordulója alkalmából Kijevben tartott nagy sajtókonferenciáján, adta hírül a Levij Bereg hírportál.

Az Antonov repülőgépgyárban szervezett évfordulós sajtókonferenciáján Zelenszkij elmondta, hogy az ünneplés első napján, augusztus 22-én megalapítják az Ukrajna hírét a világban öregbítő legendás ukrán nagyságok díját. Ugyanezen a napon lesz a kitüntetések átadása és a koncert, valamint a találkozók a külföldi országok vezetőivel – tette hozzá.

Az elnök jelzése szerint augusztus 23-án, az állami lobogó napján nagy zászlókat vonnak fel a megyeszékhelyeken, s a vásznak ott is maradnak. Ugyancsak ezen a napon tartják a félsziget deokkupációjáról a krími platform első csúcstalálkozóját, amelyen sok ország képviselteti magát, és fontos dokumentumokat fogadnak majd el – emlékeztetett. Megjegyezte, hogy a rendezvényre államfők, miniszterelnökök, külföldi egyházfők, külügyminiszterek vannak meghívva, összesen 30 országból. Ekkor lesz a first ladyk és gentlemanok első csúcstalálkozója, amelyen nagyon fontos, az államfők által elhanyagolt humanitárius kérdéseket vitatnak majd meg, a napot pedig az ukrán opera és balett legendáinak koncertje koronázza meg – mondta.

Mint Zelenszkij közölte, augusztus 24-én katonai parádé lesz Kijevben a Majdanon és Odesszában, este pedig az ukrán könnyűzene csillagai adnak koncertet az Olimpiai Stadionban. Ukrajna meg fogja kapni Pilip Orlik alkotmányát, amit minden érdeklődő megtekinthet.

(vb/lb.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei