Klicsko kommentálta a rendvédelmi szervek reggeli látogatását

Klicsko kommentálta a rendvédelmi szervek reggeli látogatását

19:50 Május 18, 2021

Politika 3162 4 хвилини

Українська

Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere bejelentette, a lakóház lépcsőházába, amelyben lakik, ma reggel egy fegyveres csoport tört be, valószínűleg a rendvédelmi szervek képviselői.

Mindezt a polgármester Kijev központjában, a Bohdan Hmelnickij utcai lakása épületének bejárata előtt nyilatkozta az újságíróknak – közölte az UNIAN.  

„Ma reggel egy kisbusz érkezett felfegyverzett férfiakkal, egy csoportjuk bement a lépcsőházba”, – közölte.

Kijev polgármestere elmondása szerint a rendvédelmi szervek tudják, hogy ő minden reggel edz.

„Most értem ide edzés után, tisztázom, mi volt az akció oka”, – tette hozzá a polgármester, s egyben felvetette, hogy az akció a rendvédelmi szervek „a kijevi városi hatóság elleni támadásaihoz” kapcsolódik.

„Nem tudnak semmit felmutatni… Mi teljesen nyitottak, átláthatóak vagyunk és meg vagyunk győződve arról, hogy azok az emberek, akik ilyen dolgok megrendelésével foglalkoznak száz százalék, hogy felelősségre lesznek vonva”, – mondta a polgármester.

Ugyanakkor a bűnüldöző szervek képviselője elmondása szerint a nyomozás a polgármester lakása alatt néhány emelettel lejjebb lévő lakásban zajlik.

Jelenleg mintegy öt ember tartózkodik SZBU-s felszerelésben, felfegyverkezve néhány emelettel Kijev polgármesterének lakása alatt. Vizsgálati intézkedéseket hajtanak végre.

A rendvédelmi szervek egy meg nem nevezett képviselője elmondása szerint „ezeknek a nyomozati cselekményeknek semmi közük nincs az épület többi lakójához”. Klicsko elmondása szerint ugyanakkor a lakása bejárati ajtajánál elhelyezett térfigyelő videokamera bizonyítja, hogy a rendfenntartók ma reggel hozzá jöttek és kopogtattak az ajtaján.

„A fegyveresek betörtek a lépcsőházba, és dörömböltek az ajtón. Van egy videokamera, amely minden kérdésre választ ad, most pedig vagy megijedtek, vagy más lakásba mentek, nekem ez a benyomásom ”, – jelentette ki Klicsko.

Elmondása szerint a lakás, ahol a házkutatást tartják, az operaház alkalmazottjaié, nagyon szegényen élnek. Klicsko hozzátette, hogy az ukrán Biztonsági Szolgálat képviselői szerint ezt a lakást most kiadják, és „az állam ellensége” lakik benne.

„Információk érkeztek, hogy fegyveres férfiak törtek be a lépcsőházba. Megpróbáltak bejutni az ajtón keresztül. Van egy térfigyelő videokamera. És most vagy megijedtek, vagy valami … Elmentek egy másik lakásba, nekem az a benyomásom. Valamilyen más ügyben jöttek a földszinti férfihez. Korábban az operaház dolgozói laktak ott – nagyon szegényen élnek. De az SZBU azt mondja, hogy lakást bérlik – valószínűleg az ország ellensége, ha egyszer az SZBU kijött” – mondta Klicsko.

Korábban ismertté vált, hogy Kijev Bohdan Hmelnickij utcájában, ahol Vitalij Klicsko kijevi polgármester él, felfegyverzett férfiak csoportja SZBU-s felszerelésben érkezett a házhoz május 18-án reggel.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei