Korlátozta a bíróság a Navalnijhoz kötődő alapítványok tevékenységét

Korlátozta a bíróság a Navalnijhoz kötődő alapítványok tevékenységét

17:15 Április 27, 2021

Politika 1227 3 хвилини

Ideiglenes korlátozó intézkedéseket rendelt el kedden a moszkvai bíróság az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus által alapított, az orosz főváros ügyészsége által szélsőségességgel vádolt Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) és jogutódja, az Állampolgári Jogok Védelmének Alapítványa (FZPG) ellen.

A korlátozásokat, amelyeket a bíróság sajtóosztályának közleménye az ügy zárt tárgyalása miatt nem részletezett, a moszkvai ügyészség kérésére vezették be. A két alapítvány jogi képviselői a Kommerszant című lappal közölték, hogy a tilalom a tömegtájékoztatási eszközökkel való együttműködésre, a nyilvános események szervezésére és a választásokon való részvételre vonatkozik, egészen az ügyészég által kezdeményezett eljárásban meghozandó ítéletig. Ivan Zsdanov, az FBK igazgatója a Telegramon jelezte, hogy az alapítvány anyagi támogatását egyelőre nem tiltották meg.  

Hétfőn lett ismeretes, hogy Genyisz Popov moszkvai ügyész elrendelte a regionális úgynevezett „Navalnij-törzsek” tevékenységének felfüggesztését. Ennek következtében csoportok nem szervezhetnek gyűléseket, nem oszthatnak meg anyagokat az interneten, valamint nem vehetnek részt választáson vagy népszavazáson. A bírságok, valamint az adók és az illetékek befizetésén kívül bankszámlát másra nem használhatnak.

A fővárosi törvényszéken hétfőn tartottak volna előzetes tárgyalást arról, hogy szélsőséges szervezetnek minősítsenek-e több, Navalnijhoz fűződő szervezetet. Az ügyészség ezek tevékenységének szélsőségesnek nyilvánítását és betiltását indítványozta. Az eljárást csütörtökre elnapolták. Vélhetően ekkor dönt majd a bíróság, hogy ügyrendbe veszi-e az ügyészi kereset érdemi elbírálását, avagy visszaküldi a felügyeleti szervnek a jogsértések orvoslása céljából.

A moszkvai ügyészség szerint a Navalnijhoz közel álló szervezetek a társadalmi és politikai helyzet destabilizálásának feltételeit szándékoznak megteremteni, tevékenységük tényleges célja pedig „a feltételek megteremtése az alkotmányos rend alapjainak megváltoztatásához”, egyebek között a „színes forradalmak” forgatókönyvének alkalmazásával. Az ügyészség emellett úgy véli, hogy az érintett csoportok Oroszországban nemkívánatosnak minősített külföldi és nemzetközi szervezetek tevékenységét végzik az ország területén.

Az FBK-t 2019 októberében, az FZPG-t pedig 2020 decemberében minősítette az orosz igazságügyi minisztérium külföldi ügynök, nem kormányzati szervezetté.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei