Ülésezett a Viski Kistérségi Tanács

Ülésezett a Viski Kistérségi Tanács

14:22 Április 27, 2021

Politika 733 3 хвилини

Українська

Április 23-án tartotta soron következő ülését a Viski Kistérségi Tanács, melyen 23 napirendi pontban – föld-, egészség-, oktatás-, költségvetés-, szemétügyben – szavaztak a képviselők. A legfontosabb kérdés, amelyben döntés született: nem zárják be a viski kórházat és rendelőt.

Jaroszlav Hajovics, a Viski kistérség polgármestere szerint fontos előrelépés a kistérség számára, hogy a viszontagságos időkben is meg tudják tartani egészségügyi intézményeiket.

A polgármestere elmondta: „A közel hétórás ülést követően több kérdésben sikerült ma előrelépni, a képviselők között ugyan volt némi ellentét, de a fontosabb kérdésekben végül sikerült konszenzusra jutni. A legfontosabb döntés, amit a mai ülés során fogadtunk el, hogy létrehozunk két nonprofit kommunális vállalkozást, melyek a helyi egészségügyi intézményeink fenntartását látják majd el. A rendelőintézet ezentúl Grünberger Sándor, a kórház pedig Kovács Mihály nevét viseli majd. A Huszti Városi Tanács korábban azt a döntést fogadta el, hogy be kell zárni a viski kórházat, amivel mi nem értettünk egyet.”

Az ülésen részt vett dr. Kovács Szergej huszti járási képviselő is, a járási egészségügyi bizottság titkára, aki tájékoztatta a képviselőket arról, hogy a viski kórház nagy történelmi múlttal rendelkezik, amely a szovjet időkben kiemelkedő egészségügyi intézmény volt. Felhívta arra is a figyelmet, hogy a kórház esetleges bezárása esetén a helyi orvosok, ápolók munkanélkülivé válnának. „Eza kórház 1972-ben nyílt meg, amely nemcsak a viski lakosságot látta el, hanem megyei szinten működött a diagnosztikai és a gasztroenterológiai osztálya. Itt kezelték a műtéti beavatkozások után a betegeket. Nagyon fontos, hogy a Viski kistérségé az épület. Kórházunk szakképzett doktorairól és eredményes kezelési módszereiről volt híres, s bízunk benne, hogy sikerül újra teljes kapacitással működtetni az intézményt.

A Huszti járásban kevés olyan kistérség van, aki saját kórházzal rendelkezik. A viski kórház megtartása abból a szempontból is kiemelkedően fontos, hogy a térségben ez az egyetlen olyan kórház, ahol magyar nyelven is fordulhatnak betegek orvosi ellátásért.

(VE/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei