Európa–Ukrajna Fórum Rzeszówban

Európa–Ukrajna Fórum Rzeszówban

16:00 Február 5, 2020

Politika 3757 3 хвилини

Українська

A 13. Európa–Ukrajna Fórumon Ukrajna és az európai uniós országok szakemberei a politikai, gazdasági, valamint a kulturális kapcsolatok lehetőségeit vizsgálták. Az eseményt a lengyelországi Rzeszówban rendezték meg, melynek a kulturális együttműködésről szóló panelbeszélgetésén a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, Brenzovics László is részt vett és felszólalt. Felszólalásában beszámolt a kárpátaljai magyarság helyzetéről.

„Ez egy fontos terep, ahol reményeim szerint látni fogjuk, hogy hogyan alakulnak a kapcsolatok Ukrajna és a vele szomszédos országok között. Az itt elhangzott panelbeszélgetésen épp a kultúrának Ukrajna és az Európai Unió közötti közvetítő szerepéről volt szó, ami különlegesen aktuális téma a jelenlegi helyzetben” – nyilatkozta Brenzovics László a TV21 Ungvár tudósítójának. Elmondása szerint bár az elmúlt években a vassfüggöny lehullásának köszönhetően mindenki előtt megnyílt a Nyugat, ez a 30 év mégsem volt elegendő ahhoz, hogy megfelelő infrastrukturális fejlődések menjenek végbe Ukrajna és a szomszédos nyugati országok között. Ezt követően sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a kulturális programok finanszírozása Ukrajna fennállása óta negatív tendenciát mutat.

„Továbbá nem nevezném előrehaladásnak azt sem, hogy a nemrég elfogadott nyelv- és oktatási törvény csak tovább növelte a már meglévő konfliktusok számát Ukrajna és a szomszédos országok között, márpedig a kulturális tevékenységnek elengedhetetlen szerepe van abban, hogy Ukrajna minden szempontból közelebb kerüljön Európához” – mondta Brenzovics László.

TV21 Ungvár/Kárpátalja hetilap

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei