Emmanuel Macron francia elnök szeretné végre „tisztázni” Törökország helyét a NATO-ban

Emmanuel Macron francia elnök szeretné végre „tisztázni” Törökország helyét a NATO-ban

17:11 Március 25, 2021

Politika 3376 5 хвилин

Українська

„Párbeszédet kell folytatni Törökországgal, de rendíthetetlenek kell lennünk.” Emmanuel Macron francia elnök szerint erre a megközelítésre van szükség az Erdogannal kapcsolatban, akivel jelenleg „mély különbségeink vannak”, jelentette ki a francia elnök a France 5 tv-csatornának adott interjújában.

Az újságíró kérdésére, hogy mit kell tenni, ha valaki megszegi a szabályokat, a francia elnök így válaszolt: „Minden egyes esetben reagálnia kell. Keményen.” Macron emlékeztetett Törökország Földközi-tengeri cselekedeteire, amelyeket Párizs nemcsak „szavakban ítélt el”, válaszolt is, katonai fregattokat küldött a térségbe. „Kiderült, hogy csak Franciaország állt ki Görögország és Ciprus mellett” – hangsúlyozta a francia vezető.

Franciaország többször kifejezte elégedetlenségét Törökország földközi-tengeri tevékenységével kapcsolatban. Emlékeztetőül, múlt év tavaszán Ankara megkezdte a görög felségvizek selfének feltárását, valamint fúrásokba kezdett a ciprusi partok közelében. Miután Athén nyáron harckészültségbe helyezte erőit, Franciaország Rafale vadászgépeket és a La Fayette fregattot küldött a térségbe ígéretet téve, hogy erősíteni fogja jelenlétét a Földközi-tengeren azzal a céllal, hogy megvédje Görögországot a török agressziótól. Ennek fényében a francia elnök a NATO „agyhalálát” jelentette be, amire Erdogan elnök válaszul azt ajánlotta Macronnak, „vizsgáltassa meg a fejét”. Azt, hogy Törökország nem partner a Földközi-tengeren, a francia vezető tavaly szeptemberben jelentette ki, és keményebb fellépésre szólította fel az Európai Uniót. Ugyanakkor sajnálatát fejezte ki az EU „engedékenysége” miatt Erdogan elnökkel szemben: „Nagy munkát végeztünk, hogy meggyőzzük az európaiakat a erőteljesebb álláspont szükségességéről, mert sok mindenben volt engedékenység”. Egyben kijelentette, hogy „tisztázni kell Törökország helyét a NATO-ban”, valamint „világossá kell tenni a partnerek számára, hogy 2021 Törökországa nem a 2015-ös Törökország”.

Ugyanakkor a Törökországgal fennálló nézeteltérésekről szólva a francia elnök meg van győződve arról, hogy párbeszédre van szükség. A francia elnök véleménye szerint Ankara továbbra is „fontos partner a biztonsági és migrációs kérdések terén”, bár ezt a „nyomásgyakorlás eszközeként” használja. „Együtt kell működnünk Törökországgal. Ha holnap nem lesz párbeszéd, kinyitják az ajtót, és 3 millió szíriai menekült érkezik Európába” – mondta Macron elnök. Ugyanakkor biztosított arról, hogy nem volt zsarolható.

Az interjú során Emmanuel Macron érintette Törökország iszlamofóbiával kapcsolatos vádjait. Franciaország elnöke úgy véli, hogy a radikális iszlám elleni küzdelemről szóló szavait nyilatkozatait meghamisították, Franciaországot olyan országként mutatták be, amelynek „problémái vannak az iszlámmal”. A francia elnök ezt „állami hazugság politikájának” nevezte, amelyet az „Ankara által ellenőrzött sajtókiadványok” valamint „Katar felügyelete alá tartozó tv-csatornák” terjesztettek.

Franciaország elnöke megemlítette 2022-es elnökválasztást, és török beavatkozás veszélyét jelentette be. Mellesleg, 2017-ben Recep Epdogan felszólította a német-török szavazókat, hogy szavazzanak Angela Merkel ellen, nem olyan régen pedig a török elnök reményét fejezte ki, hogy „Franciaországnak minél hamarabb meg kell szabadulnia Macrontól”, akit nyűgnek nevezett.

NEWSMAKER

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei