Avakov: ami most Ukrajnában van, az nem diktatúra, hanem „szigorú demokrácia”

Avakov: ami most Ukrajnában van, az nem diktatúra, hanem „szigorú demokrácia”

20:15 Március 2, 2021

Politika 6124 2 хвилини

Українська

Az államhatalom jelenlegi álláspontja nem a diktatúra felé vezető utat, hanem a „szigorú demokráciát” demonstrálja – jelentette ki Arszen Avakov belügyminiszter kedden egy médiainterjúban, adta hírül az rbc.ua hírportál.

A fő belügyér a Vendégségben Dmitrij Gordonnál című műsorban nyilatkozva elmondta, hogy az ukrán kormánynak a donbászi helyzettel és a Medvedcsuk, valamint Kozak ellen foganatosított szankciókkal kapcsolatban foganatosított legutóbbi lépései a stratégia irányvonalának kijelölését mutatják, mivel Oroszországgal és az oroszbarát erőkkel képtelenség megállapodni. Mint hangsúlyozta, „az államhatalom jelenlegi álláspontja nem a diktatúra felé vezető utat, hanem a „szigorú demokráciát” demonstrálja.”

Avakov azt is kifejtette, szerinte „végre világossá vált, hogy Putyinnal lehetetlenség megállapodni, mert mindig suttyomban cselekszik.” Hozzátette: az oroszpárti ötödik hadoszloppal azért nem lehet megállapodni, mert csak az erőből ért, az ukrán félnek ezért keményen és egyértelműen kell cselekednie.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei