Az EU mélyíteni akarja a katonai integrációt Európában

Az EU mélyíteni akarja a katonai integrációt Európában

14:41 Február 27, 2021

Politika 2564 4 хвилини

Українська

Az Európai Unió mélyíteni akarja a tagállamok közötti védelmi és biztonságpolitikai együttműködést, növelni kívánja a védelmi beruházásokat, fejleszteni a védelmi és civil képességeit, valamint a műveleti készenlétet – hangsúlyozta Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben, az EU-tagországok vezetőinek kétnapos csúcstalálkozóját követően pénteken.

Charles Michel a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, az Európai Uniónak elő kell mozdítania saját érdekeinek védelmét és értékeinek népszerűsítését az észak-atlanti katonai szövetséggel és az Egyesült Államokkal szoros együttműködésben, ugyanis csak egy erős Európai Unió erősítheti a NATO-t.

Az Európai Unió kész arra, hogy erős és elkötelezett partnere legyen az Egyesült Államoknak, az ENSZ-nek és regionális partnereinek – szögezte le. Kiemelte, hogy az Európai Uniónak partnereivel együttműködésben növelnie kell ellenálló képességét az olyan új típusú kihívásokkal szemben, mint a kiber- és a hibrid támadások, valamint a dezinformáció.

Az uniónak a déli szomszédsággal fenntartott kapcsolatairól folytatott vitával összefüggésben elmondta, hogy a demokratikus, stabilabb, környezetbarátabb és virágzóbb déli szomszédság stratégiai prioritást jelent az EU számára.

„Szükség van társadalmaink stabilitásának növelésére, arra, hogy megőrizzük kollektív biztonságunkat, kezeljük a migráció okozta kihívásokat, és reményteljes jövőt biztosítsunk az embereknek a Földközi-tenger mindkét oldalán” – fogalmazott az Európai Tanács elnöke.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke elmondta: az uniónak a védelmi képességek széttagoltságának megszüntetésére kell törekednie és saját védelmi rendszerének fejlesztésére. Mint emlékeztetett, a korábban létrehozott, úgynevezett állandó strukturált együttműködés (PESCO) megteremti a lehetőséget arra, hogy a tagországok jobban összedolgozzanak a védelem és a biztonság terén a közös európai képességek fejlesztésében.

Kiemelte azt is, hogy az uniónak a déli partnerség országaival folyatott szoros együttműködése a stabilitás és a biztonság garanciáját nyújtja, jelenleg a koronavírus-járvány visszaszorítását célzó erőfeszítések sikere érdekében.

Az EU-tagországok vezetői videókapcsolaton keresztül tartott kétnapos tanácskozásukon a koronavírus okozta világjárvány alakulásáról és az egészségügyi veszélyekre való felkészültségről is vitáztak. Egyetértettek abban, hogy ösztönözni kell az oltóanyagok gyártásának és elosztásának felgyorsítását, illetve abban, hogy erősíteni kell a tagállami egészségügyi rendszereket és javítani a tagállamok közötti együttműködést.

Az úgynevezett vakcinaútlevéllel összefüggésben Ursula von der Leyen azt közölte, az uniónak legalább három hónapra van szüksége a közös, minden érzékeny személyes adatnak megfelelő védelmet biztostó európai rendszer technikai kifejlesztéséhez.

Elmondta, az EU és a tagállamok azt szeretnék, hogy az oltási igazolvány nyárra elkészüljön, és biztonságosan meg lehessen kezdeni az egészségügyileg biztonságos külföldi utazásokat. Azt is közölte, hogy az oltási kampány kezdete óta az Európai Unióban 29 millió embert oltottak be, ami a felnőtt lakosság 8 százalékának felel meg. A lakosság legalább hetven százaléka a nyár végéig oltáshoz juthat – tette hozzá.

(portfolio.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei