Poloszkov: Mindent megteszünk, hogy Volodimir Zelenszkij Kárpátalján találkozzon Orbán Viktorral

Poloszkov: Mindent megteszünk, hogy Volodimir Zelenszkij Kárpátalján találkozzon Orbán Viktorral

10:44 Január 29, 2021

Politika 4677 11 хвилин

Українська

A Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal azon dolgozik, hogy a beregszászi járási kórházat, amely Ukrajna és Magyarország közös projektje, 2021-ben adják át a két ország vezetőinek jelenlétében.

Anatolij Poloszkov, a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője, aki jelen volt Ukrajna és Magyarország külügyminisztereinek január 27-én Kijevben megtartott találkozóján, a tárgyalások Kárpátaljára gyakorolt következményeiről nyilatkozott.

Hogyan kezdődik majd pontosan Kárpátalja sikertörténete, mint Ukrajna és Magyarország jószomszédi kapcsolatának példája? Létrejön-e Volodimir Zelenszkij és Orbán Viktor tervezett találkozója Kárpátalján, és miért készítik erre az eseményre a beregszászi járási kórházat, amelynek fejlesztésére a „Nagy építkezés” program keretén belül valamint a magyar kormány támogatása révén kerül sor? Segíti-e majd Magyarország Covid elleni oltásokkal Kárpátalját? Anatolij Poloszkov minderről és sok másról nyilatkozott az Ukrinformnak adott interjújában.

A közeljövő „sikertörténete” – a közutak javítása és a hulladék feldolgozó üzem építése

– A miniszteri találkozón elhangzott, hogy Kárpátalja Ukrajna és Magyarország sikertörténete lesz. Mit tud nyújtani a megye jelenleg, és pontosan miért Kárpátalját készek a magyarok támogatni, hogy elinduljon ez a sikertörténet?

– Valójában már megkezdődött Kárpátalja sikertörténete az ukrán–magyar kapcsolatok értelmében. Régóta vannak olyan projektjeink, amelyek a két ország közötti kapcsolatokban lévő „időjárástól” függetlenül valósulnak meg. Ez a beregszászi járási kórház rekonstrukciója, valamint az aktív és sikeres együttműködés a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel, amelynek keretében a minap 50 modern lélegeztető gépet adtak át Ukrajna tizenegy régiójának. Előtte, ősszel a magyarok 50 lélegeztető gépet adtak át a koronavírussal küzdő kárpátaljai kórházaknak.

A közeljövőben kerül sor a határokon átnyúló együttműködésről, az utak felújításáról, Magyarország határától az ungvári vasútállomásig, az európai normáknak megfelelő vasúti pálya építéséről szóló infrastrukturális projektek megvitatása és jóváhagyása.

A magyar fél is részt vesz a „Biztonságos Kárpátalja” projektben, amelynek célja a videomegfigyelő hálózat bővítése a régióban. A tervek között szerepel a beregszászi Vérke-csatorna tisztítása, valamint a beregszászi járásban található hulladék feldolgozó üzem építésének befejezése…

– Itt, Kárpátalján lokalizálódik a tervezett online üzleti fórum az ukrán és magyar vállalkozók számára? Ha igen, akkor pontosan hol, és milyen eredményekre számítanak?

– A tervezett fórum formátuma online beszélgetés lesz. Természetesen mindent megteszünk annak érdekében, hogy a szervezés, annak offline programja Kárpátalján legyen.

A fórummal kapcsolatos elvárásokról azt mondanám: kétségtelen, hogy ez a fórum új lehetőségeket tár fel a kárpátaljai, az ukrán valamint a magyar vállalkozók számára a közös projektek és beruházások szempontjából. Bármilyen üzleti és együttműködési tárgyalás már önmagában pozitív és ígéretes, és tökéletesen illeszkedik a szomszédos országok közötti jó kapcsolatok kiépítésének koncepciójába, amelyet még a közös történelem is összeköt.

– Megvitatták Volodimir Zelenszkij és Orbán Viktor esedékes találkozóját is. Esetleg Kárpátalján kerül rá sor? Ebben az esetben hol kellene megtartani, és mit kellene megmutatni?

– Mindkét fél megerősítette, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök találkozója szerepel a napirenden. A találkozó előkészítésének fő feladata: a lehető leghatékonyabbá tenni, hogy a kapcsolatok új oldalát nyissa meg a kölcsönös tisztelet elve alapján. A megyei adminisztráció a maga részéről mindent megtesz annak érdekében, hogy a beregszászi járási kórházat, amely a két ország közös projektje, 2021-ben átadjuk Ukrajna és Magyarország vezetőinek jelenlétében.

Amint Ukrajna és Magyarország megteszi a közeledést szolgáló lépéseket, azonnal megjelennek a provokációk

– Ami a magyarok irányában megjelenő provokációkat és fenyegetéseket illeti – köztudott, ez utóbbi tegnap (január 26 – szerk.) érkezett a konzulátus e-mail címére, előtte pedig hasonló – decemberben. Ön követi ezeket, mily módon folynak a vizsgálatok ez ügyben? Vannak gyanúsítottak? Az esetleges orosz nyomról jelent meg nem hivatalos információ – meg tudja ezt erősíteni?

– Nincs információm a mocskos üzenetek részleteiről, a megrendelőkről és végrehajtókról. De véleményem szerint teljesen egyértelmű, hogy ezek provokációk, amelyek ráadásul nagyon primitívek. Tudom, hogy a rendvédelmi szervek felelősségteljesen dolgoznak ezeken az ügyeken. Amint országaink egy lépést tesznek egymás irányába, még ha csak említést tesznek róluk, megjelennek ezek a provokatív dolgok, hogy szinte azonnal ártsanak ennek a logikus lépésnek. Fontos, hogy a provokációkat helyesen értékeljük, ne engedjünk nekik, és jogilag egyértelműen és gyorsan reagáljunk.

Konstruktív az együttműködés a megyei vezetés és a „KMKSZ” – UMP magyar párt között

– Milyen jelenleg az együttműködés a megyei vezetés és a magyar közösség között a decemberi házkutatásos botrányt, Brenzovics László magyar vezető Magyarországra való távozását követően? Vagy a magyarok ellenzékben vannak? Van-e konstruktív együttműködés és miben nyilvánul meg?

– Én valamennyire másként látom a helyzetet, talán azért, mert végzettségem szerint jogász vagyok. A büntetőeljárás részeként folyamatban vannak a jogi procedúrák. Ukrajna jogállam, és minden állampolgárnak joga van a bírósági védelemhez. Sőt, a nemzetközi eljárások keretében európai bíróságokhoz is lehet fordulni. Mindenesetre nincs jogom kommentálni az előzetes nyomozás stádiumában lévő büntetőeljárást.

Ami a megyei tanács konstruktív együttműködését illeti a KMKSZ-frakciójával. Mindannyian tudjuk, hogy a megyei tanács egyes határozatai az összes frakció, köztük a KMKSZ egyhangú támogatásával születnek. Ezért rendeződni látszik az együttműködés, és ez normális, mert a megyei képviselőknek gondoskodniuk kell választóikról és egész Kárpátaljáról.

Nincs hivatalos információ a Magyarországról érkező Covid elleni vakcináról

– Nemrégiben jelent meg a nem hivatalosan információ, miszerint a magyarok készen állnak arra, hogy Covid elleni vakcinát szállítsanak a kárpátaljaiak számára (mint korábban az a kanyaró elleni oltással volt). Ez igaz, vagy mennyire valószínű?

– Nincs hivatalos információ a Magyarországról érkező Covid elleni vakcináról. De biztos vagyok benne, hogy ahogyan a múltban, Ukrajna és Magyarország a jövőben is segíti egymást. Ezt erősíti meg az a tény, hogy ma, Magyarország kormányával és Nemzeti Egészségügyi Központjával való együttműködésnek köszönhetően Kárpátalja 2000 adag Verorab-vakcinát kapott. Ez egy kiváló minőségű, többkomponensű vakcina a szamárköhögés, diftéria, tetanusz, gyermekbénulás megelőzésére. A gyógyszert a megye egészségügyi intézményei között osztják szét. Hálásak vagyunk magyar partnereinknek a támogatásukért, különösen az egészségügy területén.

– Ön jelen volt a miniszteri találkozón Petruska István helyettesével együtt, aki korábban a Beregszászi Járási Adminisztrációt vezette. Meg tudja erősíteni az ukrán–magyar kapcsolatokban végbement „felmelegedésről” szóló híreket a találkozó után?

– Ez kétségtelenül így van: kapcsolatokban végbement közeledést valós dolgok támasztják alá. Mindkét fél bizakodó az ukrán – magyar kapcsolatok megerősödését illetően, a tegnapi miniszteri találkozó, amelyre Szijjártó Péter Dmitro Kuleba meghívására érkezett, éppen ezt támasztja alá.

Dmitro Ivanovics kihangsúlyozta, hogy bizonyos nehézségek ellenére a legfontosabb dolgok zárójelen kívül maradnak: Magyarország következetesen támogatja Ukrajna szuverenitását és területi egységét az orosz agresszió leküzdésében, Magyarország támogatja Ukrajnát az EU-ban, a Covid-19-járvány leküzdésében való közös erőfeszítések és a donbaszi régióban az orosz agressziót megszenvedő ukrán gyermekek magyarországi rehabilitációjáról is beszélhetünk.

Ami nagyon fontos: az együttműködés folytatódik, és Ukrajna ismét kihangsúlyozta, hogy nyitott a jószomszédi kapcsolatra és az együttműködés elmélyítésére a törvények betartásának elvei alapján. Szijjártó úr támogatja ezt a megközelítést. Lehetőségem volt átérezni, hogy kölcsönös tisztelet uralkodik a miniszterek között, készség van arra, hogy jó szomszédokként haladjunk előre. Sőt, gyakran az volt a benyomásom volt, hogy a miniszterek tárgyalása több kérdésben két barát beszélgetésére hasonlított.

Tetyana Kohutics, Ungvár

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei